Ukrajna európai uniós tagsága az egyik központi témája mind a hazai, mind az európai közbeszédnek, számos politikai szereplő fejtette ki véleményét, érvelt ellene vagy éppen mellette – olvasható a Századvég legfrissebb kutatásában. A március 20-i uniós csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot, amely – a háborús szankciós politika és a fegyverszállítások folytatása, valamint az Ukrajnának nyújtandó további pénzügyi támogatás biztosításán túl – Ukrajna uniós csatlakozásának erőltetett felgyorsítása mellett foglalt állást. A Századvég a legfrissebb közvélemény-kutatásában arra volt kíváncsi, hogy miként vélekedik a magyar lakosság Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.
Magyar Péter figyelem! – A magyarok túlnyomó többsége ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását
A Századvég közvéleménykutatása pártok feletti, nagyarányú elutasítást mutat Kijev uniós törekvései kapcsán.

Súlyos terhekkel járna Ukrajna tagsága
Kiindulópontként fontos hangsúlyozni, hogy az orosz–ukrán háború első három évében a fegyveres konfliktus következményeként – ahogy a Századvég korábbi elemzése rávilágított – Magyarországot mintegy 9100 milliárd forint költség sújtotta.
Ukrajna esetleges gyorsított csatlakozása az Európai Unióhoz további anyagi terhekkel (a Századvég becslése szerint háztartásonként csaknem félmillió forinttal évente), továbbá egyéb – például közbiztonsági és közegészségügyi – kockázatokkal járna.
Pártokon átívelő elutasítás
A kutatás eredményei rávilágítanak, hogy a hazai közvélemény világosan érzékeli az említett kockázatokat, és egyértelműen elzárkózik Ukrajna jelenlegi uniós szabály- és keretrendszerben történő, gyorsított uniós tagságának támogatásától. A felmérés szerint a magyarok jelentős többsége, 71 százaléka úgy gondolja, hogy a jelen gazdasági és politikai körülmények között nem támogatható felelősséggel Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz, ezzel szemben csupán a megkérdezettek 25 százaléka adott támogató választ. Azoknak a hányada, akik nem kívántak válaszolni a kérdésre, négy százalékra tehető.
Az egyes politikai pártok szavazótáborát vizsgálva megállapítható, hogy ez a nagyarányú elutasítás átível a szavazóbázisok többségén, legyen szó a Fidesz–KDNP (93 százalék), a Mi Hazánk Mozgalom (95 százalék), a Tisza (52 százalék) vagy akár az MKKP (59 százalék) szimpatizánsairól.
Egyedül a DK-szavazók esetében lehet beszélni többségi támogatásról Ukrajna EU-tagságával összefüggésben: a Demokratikus Koalíció szimpatizánsainak 29 százaléka elutasító, 68 százaléka támogató álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Teljes az összeomlás a Tisza Pártban Magyar Péterék adatbotránya miatt
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.

Alapjaiban változik meg a hazai tudományos élet
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemhez kerül a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézete.

Júliusban nem mindenhol jár az 1-es villamos
A kimaradó szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat, több környékbeli buszvonal sűrítve indul.

Törvény született a jövő Nobel-díjasai érdekében
Megvalósul Krausz Ferenc Élvonal programja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán

Csak a befőttre fájt a foga a betörőnek, de amit a kamra rejtett, az minden képzeletet felülmúl

Szépségkirálynő nyúlta le 10 millióval Kasza Tibit

Magyar Péter agresszívan reagált a Tisza-lista kiszivárgására + videó

8 óra: ennyi jutott az újszülött Benjaminnak az orvosok hibájából

Sokkoló - Olyat mondott Pankotai Lili Orbán Viktorról, hogy feljelentés lett a vége + videó

FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra

FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa

Nagy változások jönnek a doktori képzéseknél

Nagy a baj a szomszédban, újra pusztít a rettegett vírus az ország déli részén

Még egy tragédia a MÁV-nál, most Budapesten gázolt a vonat

Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Teljes az összeomlás a Tisza Pártban Magyar Péterék adatbotránya miatt
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.

Alapjaiban változik meg a hazai tudományos élet
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemhez kerül a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézete.

Júliusban nem mindenhol jár az 1-es villamos
A kimaradó szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat, több környékbeli buszvonal sűrítve indul.

Törvény született a jövő Nobel-díjasai érdekében
Megvalósul Krausz Ferenc Élvonal programja.