Meghalt Sopsits Árpád

Hetvenhárom éves volt a rendező.

Forrás: MTI2025. 03. 06. 20:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben csütörtökön elhunyt Sopsits Árpád Balázs Béla-díjas színház- és filmrendező, forgatókönyvíró – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége. A rendezőt a szövetség saját halottjának tekinti.

Sopsits Árpád 1952. május 2-án született Szegeden. Tanulmányait a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának népművelés–könyvtár szakán kezdte. 1975 és 1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán tanult Makk Károly osztályában. 1974-től a Semmelweis Egyetem Filozófiai Intézetében dolgozott, majd a Mafilm forgatókönyvírója, később rendezője volt.

Dolgozott többek közt a Budapesti Kamaraszínházban, a Gyulai Várszínházban, az Új Színházban, a Szabadkai Népszínházban, a Nemzeti Színházban, a Merlin Színházban, a Vígszínházban és a Szekszárdi Német Színházban.

Első játékfilmje, a Céllövölde 1989-ben készült, de nevéhez fűződik a Video Blues (1992), a Félelem és reszketés (1994), a Rítus (1995), a Derengő (1996), a Légyfogó (1998), A negatív ember (1998), a Torzók (2001), a Ritmusok (2004), a Forgás (2006), a Kilengések (2006) és A hetedik kör (2008) is. A martfűi rém című, valós eseményeket feldolgozó pszichothrilleréből sorozat is készült. Utolsó nagyjátékfilmjét, a Mellékszereplőket 2023-ban mutatták be.

Három filmjéért is díjat vehetett át a Magyar Filmszemlén (1990, 1993, 2001), A martfűi rémért 2017-ben a magyar filmhéten elnyerte a legjobb rendező díját.

Alkotásait Bergamóban, Potsdamban, Montrealban, Liege-ben és Parmában is díjazták. 1994-ben kapta meg a Balázs Béla-díjat, 2002-ben a filmkritikusok díját és a Gundel Művészeti Díjat, 2008-ban a Vámos László-díjat. 2017-ben a Magyar Filmakadémia tagjai közé választották.

Sopsits Árpád 2023 végén agyműtéten esett át, azóta is súlyos beteg volt.

Borítókép: Sopsits Árpád (Fotó: MTI/Komka Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.