Gurmai Zita szocialista országgyűlési képviselő azzal vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ő a felelős az újdörögdi kiképzésen történtekért, mert ő erőlteti rá az ilyen dolgokat az emberekre, így a súlyosan megsérült köztisztviselőre is. A kormányfő viszonválaszában lényegében rendreutasította a képviselő asszonyt, hozzátette, ez egy borzalmas tragédia, ő soha nem utasított önkéntes kiképzésre senkit, a hölgy önként vállalkozott, mert úgy gondolta, ha szükség lenne rá, akkor odaáll és védi a hazát. Hozzátette: a kormány minden segítséget megad neki és a szintén sérült kiképzőjének is. Kollégáink szerint is politikai haszonszerzésre használta fel a témát és a felszólalási lehetőséget az MSZP, miközben valótlanságokat állított Gurmai. Kis Ferenc és Máté Patrik felháborítónak és elképesztően aljas húzásnak tartották a szocik akcióját éppúgy, mint a DK-s Kálmán Olga felszólalását, aki a magyar válogatott vesztes meccsén élcelődött, és kiemelte, hogy Varju László közben győzött Újpesten. Újságíróink szerint ez a példa is jól mutatja, hogy az ellenzék annak örül, ha a magyaroknak nem sikerül valami vagy éppen nagy baj történik az országban.
Ráfordultak kiváló munkatársaink a friss hírre, hogy újabb bizalmi emberét vesztette el Magyar Péter, ugyanis Farkas Dezső, aki a Tisza-szigeteket szervezte, kilépett a pártból. Az ellentmondásokra is felhívta a figyelmet Kis Ferenc. Farkas a neki nem tetsző belső viszonyokkal magyarázta távozását, ellenben a pártelnök úgy reagált, hogy volt bizalmi embere érzékeny és káros információkat hallgatott el, feltehetően azt, hogy belekeveredhetett egy korrupciós botrányba – tette hozzá kollégánk.
Máté Patrik megjegyezte, a tiszásoknak sikerült egy év alatt annyi botrányt, belső feszültséget, korrupciós ügyet összehozni, mint az egykori SZDSZ-nek majdnem a teljes regnálása alatt.
Hogy egy klasszikust idézzünk, nem tudjuk, mi van a háttérben, de az, hogy a Tisza zavaros, tényként kezelhetjük. További részletek a Rapidban!