A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának nyomozói több helyszínen lecsaptak egy drogterjesztő csoportra, amely anyagi haszonszerzés céljából árulta a kristály néven ismert pszichoaktív szert – írja a Szon.
A gyanú szerint a huszonegy éves leveleki D. R. szerezte be az anyagot, amelyet társai, köztük a huszonhat éves nyíribronyi K. R., a huszonöt éves K. M. és annak tizenhét éves barátnője terjesztettek. A harminchárom éves leveleki M. N. is bekapcsolódott az elosztásba, saját vevői körének értékesítve a kábítószert.
A rendőrök egy házkutatás alkalmával csaknem másfél kilogramm kristályt, mérlegeket, önzáró tasakokat, mobiltelefonokat és mintegy nyolcszázezer forintot foglaltak le. A lefoglalással körülbelül
másfél ezer adag drog piacra kerülését akadályozták meg, amelyből tízmillió forintot meghaladó bevételük lehetett volna a terjesztőknek.
A kristály, más néven metamfetamin erős függőséget okozó szintetikus kábítószer, amely hosszú távon súlyos egészségkárosodást eredményezhet. A nyomozás folytatódik, a hatóságok a gyanúsítottak kapcsolatrendszerét is vizsgálják.