A politikai kalandorok egy szerencsétlenséget akarnak nyilvánvalóan öncélú haszonszerzésre felhasználni – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kiképzési baleset kapcsán. A honvédelmi miniszter ismertette a baleset körülményeit.
Tíz év alatt ez volt az egyetlen baleset – pszichológusok is segítenek az újdörögdi kiképzés résztvevőinek
Szigorú protokoll szerint zajlanak a kiképzések, erősítette meg a honvédelmi miniszter.

A kiképzési baleset az Adaptív Védelem program keretén belül történt, amelyet azért hoztak létre, mert „az elmúlt évek háborús konfliktusai, kihívásai egyértelműen rámutattak arra, hogy a védelmi képességek és feladatok sikeres végrehajtása nem csak a katonákon múlik” – közölte a tárcavezető.
Az Adaptív Védelem program (ADVED) célja, hogy a közigazgatásban dolgozók és a Magyar Honvédség állománya a hatékonyabb együttműködés érdekében közelebbről megismerje egymás tevékenységét
– tette hozzá.
Szigorú protokoll szerint zajlanak az ADVED-kiképzések
- A teljes mértékben önkéntes képzésről szóló tájékoztatást több tízezer tisztviselő kapta meg, amelyből végül 184 fő döntött a részvétel mellett.
- A program két fázisból áll. Az első szakasz során a jelentkezőknek elméleti tudásanyagot kell elsajátítani, majd felkészítő menetgyakorlatokat teljesíteni, ezt követi a kéthetes, egybefüggő, bentlakásos gyakorlat.
- Az első fázist sikerrel teljesítők lehetőséget kaptak arra, hogy folytassák a megkezdett kiképzést és részt vegyenek az ADVED második fázisában – 72-en döntöttek úgy, hogy ebben is részt vesznek. A cél itt egy komolyabb katonai tudás átadása, ahol a résztvevők az alapkiképzéssel egyenértékű, azzal tartalmában megegyező képzés keretében tartalékos katonává válhatnak, s a végén katonai esküt tehetnek.
- Tíz éve ugyanazzal a tematikával és ütemezéssel, szigorú protokoll szerint zajlanak a kiképzések. Hosszú évek óta ez volt az első baleset és egyúttal fájdalmas tragédia. Az alapkiképzés része az éles kézigránátdobás és az éleslövészet, amelyre a képzés negyedik hetében kerül sor (tartalékos és ADVED esetében egyaránt).
- Éles kézigránátdobás csak azokban az esetekben marad el, ha az alakulat nem megfelelően felszerelt a képzés időszakában. A katonai alapismeretek szerves részét képezi a kézigránát használata.
- A felkészítést tavaly és idén is a Magyar Honvédség kiválóan felkészült katonái tartják a bevonulóknak – ismertette a honvédelmi miniszter.
A gránátrobbanás áldozatai minden segítséget megkapnak
Az újdörögdi baleset körülményeinek vizsgálata több hatóság bevonásával, azonnal megkezdődött – közölte a tárcavezető. A kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést haladéktalanul felfüggesztették. A résztvevőknek a történtek feldolgozásához pszichológusokat biztosítottak, akikkel kisebb csoportokban tudták megbeszélni az eseményeket, majd nyilatkozhattak, hogy kívánják-e folytatni a felkészítést. A program folytatódik azok számára, akik részt kívánnak venni benne.
A súlyos balesetet szenvedett kormánytisztviselő hölgynek és a kiképző katonának minden támogatást megadnak
– szögezte le Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Mindenkit, aki önkéntesen csatlakozik a Magyar Honvédséghez a legnagyobb hála és elismerés övez, mert ők a legnemesebb szolgálatra vállalkoznak, amelynek során mindennap életüket és épségüket kockáztatják a haza védelme érdekében – zárta bejegyzését a honvédelmi miniszter.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nógrádi György: A brüsszeli túlélőcsomag gyakorlatilag hasztalan, de Brüsszelnek célja van vele
A cél, hogy tovább tudják támogatni a háborút – mondta lapunknak a biztonságpolitikai szakértő.

Egy ügyésznőt is őrizetbe vettek a kecskeméti bordélyház kapcsán
Bűnügyi felügyeletbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a bordélyház működtetőit, köztük egy volt rendőrt is.

Orbán Viktor tisztázta a zebraügyet + videó
A miniszterelnök baromságnak nevezte, hogy saját zebrákat tartana.

Kocsis Máté: Folytatjuk a családi adócsökkentést + videó
A héten benyújtották a csed és a gyed adómentességéről szóló törvényjavaslatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nagyon kínos: Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót Magyar Péter embere

Először hajtott végre hazánkban egy pilóta ilyen veszélyes manővert vadászgéppel

Szoboszlai Dominik váratlan esküvője, megszólalt a legközelebbi barát

Kis atomreaktorokat adna el Magyarországnak az USA

Kortizol arc: mi az, mik a tünetei, és hogyan kerülhetjük el a kialakulását?

Pattanásig feszült a helyzet a német partoknál: mindenki bepánikolt, amikor feltűnt egy orosz kémrepülőgép

Zelenszkijnek fizetnie kell, itt a vége

Haaland megütötte a City egyik női alkalmazottját, akit ezután kirúgtak

Ukrán katonák megrendítő beszámolói láttak napvilágot

A halál hetvenkét órája

Az aljasnál is alávalóbb, amit a Tescónál parkoló autókkal művelnek

Liverpoolban és Madridban sem értik, mi történt Alexander-Arnold ügyében
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nógrádi György: A brüsszeli túlélőcsomag gyakorlatilag hasztalan, de Brüsszelnek célja van vele
A cél, hogy tovább tudják támogatni a háborút – mondta lapunknak a biztonságpolitikai szakértő.

Egy ügyésznőt is őrizetbe vettek a kecskeméti bordélyház kapcsán
Bűnügyi felügyeletbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a bordélyház működtetőit, köztük egy volt rendőrt is.

Orbán Viktor tisztázta a zebraügyet + videó
A miniszterelnök baromságnak nevezte, hogy saját zebrákat tartana.

Kocsis Máté: Folytatjuk a családi adócsökkentést + videó
A héten benyújtották a csed és a gyed adómentességéről szóló törvényjavaslatot.