Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlott férfi élettársi kapcsolatban élt Hőgyészen. Élettársa 2022. szeptember 23-ától családba fogadta lánya két kiskorú gyermekét, az akkor ötéves sértett lányt és testvérét azért, hogy a gyermekek ne nevelőszülőknél nevelkedjenek. A gyermekek családba fogadásához a vádlott is hozzájárult.
„Itt van a kakis cuccod…” – mondta a nevelőapa, aztán játék gumikígyóval és nadrágszíjjal verte az ötéves gyermeket
Egy év, hat hónap időtartamra felfüggesztett egy év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte a Tamási Járásbíróság az április 7-én tartott előkészítő ülésén azt a hetvennégy éves hőgyészi férfit, aki óvodás nevelt unokáját rendszeresen bántalmazta, megalázta.

A kislány öt és fél éves korában kezdett el óvodába járni, ahova viszonylag gyorsan és jól beilleszkedett. Azonban széklettartási problémái voltak pszichés alapon. Volt, hogy a sértett az óvodában is bekakilt, és otthon is gyakran előfordult, amit a vádlott nem nézett jó szemmel, szégyenként élte meg. A vádlott gyakran ment a gyermekért az óvodába, és ha előfordult, hogy a gyermek nem tudta tartani a székletét és koszos ruhát vittek haza, ezt a gyermeknek szóvá tette, hogy „itt van a kakis cuccod, viheted hazáig”.
2023. május 2-át megelőző néhány hétben a vádlott a sértettet több alkalommal a bekakilás miatt nadrágszíjjal, kézzel, illetve játék gumikígyóval a lábain, combján, farpofáján megütötte, karján megragadta.
További Belföld híreink
A gyermek sérüléseit 2023. május 2-án az óvodában a délutáni alváshoz készülődve az óvodapedagógusok észrevették, emellett több friss, és felszívódóban lévő sérülés is látható volt a kislányon. A sértett a vádlotti bántalmazás következtében a jobb lapocka felett, bal felkaron és alkaron, mindkét farpofán, jobb és bal combon felnőtt és gyermektenyérnyi, felszívódóban lévő 3-5 centiméteres es vérömleny, valamint a jobb könyökön, a bal felkaron és a jobb combon friss vérömleny kialakulását szenvedte el, amelyek büntetőjogi gyógytartama nyolc napon túli, ténylegesen 30 napra tehető.
A segítségre szoruló gyermek a bántalmazások miatt tartott a vádlottól; amikor ő ment érte az óvodába, elkedvetlenedett, nem kereste vele a kapcsolatot, tartózkodóvá vált. A vádlott fentiekben leírt magatartása a gyermek érzelmi, pszichés, erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztette.
További Belföld híreink
A gyámhivatal a 2023. május 2-án kelt határozatával a sértett családba fogadását azonnali hatállyal megszüntette és ideiglenes hatállyal az OGYSZ Tegyesz Tolna Vármegyei Befogadó Otthonában helyezte el, ahol a gyermek két hónapot töltött, majd az édesanya gondozásába került.
A járásbíróság a bűncselekményt a váddal egyezően beismerő, tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és szabta ki vele szemben az ügyészség által is indítványozott, ekként a bíróság számára a büntetési nem terén súlyosság szempontjából korlátot képező büntetést.
Az ítélet jogerős, azt mind az ügyészség, mind a védelem tudomásul vette.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fontos jogszabály jelent meg a tanévről
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.

Egyre többen vannak a Harcosok Klubjában + videó
Napról napra nő a közösség ereje.

Magyar Péter agrárszakértője csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.

Senkinek sem fog hiányozni az az iszonyatos hőség, ami most jön + videó
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fontos jogszabály jelent meg a tanévről
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.

Egyre többen vannak a Harcosok Klubjában + videó
Napról napra nő a közösség ereje.

Magyar Péter agrárszakértője csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.

Senkinek sem fog hiányozni az az iszonyatos hőség, ami most jön + videó
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.