Az Országgyűlés a hétfői ülésén számos képviselői mentelmi ügyéről hozott döntést. A parlament megszavazta, hogy felfüggesszék a Momentum több politikusának, így Bedő Dávidnak, Gelencsér Ferencnek, Tóth Endrének, Hajnal Miklósnak, Orosz Annának és Tompos Mártonnak a mentelmi jogát.

A mentelmi bizottság által benyújtott dokumentum szerint a Momentum országgyűlési képviselőinek szándékos rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt kell felelniük. Még 2023-ban a karmelita kolostor főbejáratához vezető bekötőúton az ott kihelyezett kordonokat rögzítő fémelemeket erővágókkal elvágták, majd a megbontott kordon elemeit a jelen lévő aktivistákkal a földre helyezték.
A Momentum politikusai nem vettek részt az ülésen, amelyen döntöttek a mentelmi jogukról, ugyanis Kövér László házelnök kitiltotta őket a parlamentből.
Emlékezetes, hogy amikor az Országgyűlés a gyülekezési törvény szigorításáról döntött, a botránypárt politikusai füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben, hogy így megzavarják a szavazást.
Az Országgyűlés felfüggesztette Hadházy Ákosnak, Momentum támogatását élvező független politikusnak is a mentelmi jogát. Hadházy ellen egy magánszemély feljelentést tett nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége, valamint a nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vétsége miatt.
Borítókép: A Momentum politikusai (Forrás: Facebook)