Magyar Péter ígérete szerint csütörtök reggel robbantotta volna a politikai bombát, amelynek hatását már előre a 2006-os őszödi beszédéhez hasonlította. Ehelyett egy rövid, 2023 áprilisi hangfelvétel került nyilvánosságra (ekkortájt váltották le Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnököt), amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy zárt körű eseményen a hadsereg felkészítéséről beszél. Pontosan arról, amit már hosszú ideje következetesen képvisel a kormány.
Deák Dániel politikai elemző gyorselemzésében úgy fogalmazott: „Magyar Péter nagy leleplezése valójában csak egy nagy blöff volt.” A miniszter ugyanis nem titkokat árult el, hanem a nyilvánosan is hangoztatott véleményét ismételte meg: a honvédségnek szakítania kell a „békementalitással”, és ütőképes, harcképes erőt kell felépítenie.
A 2022 óta ismert kormányzati stratégia újracsomagolása
A háborús helyzetekre való felkészülés nem új gondolat. Már 2022-ben, közvetlenül az orosz–ukrán háború kitörése után Orbán Viktor is hangsúlyozta a haderőfejlesztés fontosságát. A kormány már 2016 körül döntött az átfogó modernizációról, amelynek nyomán a magyar hadsereg technikailag és szerkezetileg is megújul.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf csütörtök reggel a Kossuth rádióban megerősítette: „A katonák az alapmesterségüket, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni.” Ennek része, hogy a jövőben több egyenruhás jelenik majd meg az utakon, és a légierő is gyakrabban lesz hallható.
A miniszter világossá tette: az ország keleti határainál háború dúl, a déli határnál pedig migrációs nyomás van, ezért „az események elé kell vágnunk”. Ez a stratégia pedig – hangsúlyozta – kizárólag a hadseregen belüli mozgósítást és gyakorlatokat jelenti.
Magyar próbálkozása gyenge politikai húzásnak bizonyult
Magyar Péter tehát egy olyan anyagot mutatott be, amely sem tartalmában, sem kontextusában nem alkalmas politikai botrány kirobbantására. Deák Dániel szerint különösen nevetséges, hogy a Telex, a 444 és a többi külföldről finanszírozott sajtótermék kritika nélkül reklámozza ezt a „nagy leleplezést”, holott abban „valójában semmi nincsen”.
A Tisza Párt elnökének próbálkozása inkább önleleplezés lett: egy újabb példája annak, hogyan próbál a kampányhajrában médiafigyelmet generálni üres, tartalom nélküli „ügyekkel”.