Másfél milliárd forintos támogatást ad iskolafelújításra a kormány a II. kerületben

A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium másfél milliárd forint kormányzati támogatást kap a jelenleg is zajló beruházás befejezésére – jelentette be Fülöp Attila választókerületi elnök. A II. kerületi intézmény közel 700 diákja így korszerűbb körülmények között tanulhat a jövőben.

2025. 05. 27. 21:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Jó hírem van a II. kerületieknek – számolt be új videójában Fülöp Attila, a négyes számú budai választókerület elnöke. A politikus bejelentette: a kormány másfél milliárd forinttal támogatja a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium felújításának befejezését.

Az intézményben évek óta zajlik az építkezés, a mostani kormánydöntés pedig lehetővé teszi, hogy a beruházás a tervek szerint végre lezáruljon. Az iskolában közel 700 diák tanul 12 évfolyamon, számukra biztosít majd modernebb, korszerűbb tanulási környezetet a fejlesztés.

Fülöp Attila hangsúlyozta:

választókerületi elnökként kiemelten fontosnak tartja, hogy a II. kerületben minél több felújítás és fejlesztés valósuljon meg.

Mint fogalmazott, az elmúlt időszakban több egészségügyi intézmény és iskola is megújult a térségben, most pedig a Szent Angéla iskola kapott újabb lendületet a fejlesztéshez.

A politikus szerint egy ilyen intézmény nemcsak a tanulás, hanem a közösségépítés bázisa is lehet, ezért fontos, hogy méltó környezetet biztosítson a diákok számára.

A teljes videót ide kattintva érhetik el.

Borítókép: Fülöp Attila (Fotó: MTI/Mészáros János)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.