Kalapácsot, gyújtót és benzint is vett magához a támadó – részletezi közleményében Magyarország Ügyészsége. Az idős gyanúsított álcaként maszkot húzott, szemüveget, sapkát, kesztyűt és dzsekit vett fel, majd 2025. június 1-jén, a déli órákban a kiszemelt áldozata budapesti lakóhelyének közelében várakozott.
Holnap döntenek Jeszenszky Géza támadójának letartóztatásáról
Minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult ügyben a gyanúsított letartóztatására tett indítványt. A megalapozott gyanú szerint egy 70 éves férfi elhatározta, hogy kioltja Magyarország korábbi külügyminiszterének az életét.

A volt külügyminiszter és felesége kora délután érkezett haza. A gyanúsított követte őket, majd a kapualjban rájuk támadt a kalapáccsal, és mindkettőjüket fejen ütötte. A volt külügyminiszter életveszélyes sérülést, koponyatörést szenvedett. A támadást látta egy közeli étterem pincére, aki a megtámadottak védelmére kelt. Az elkövető őt is megütötte, ezután elmenekült.
A segítő üldözőbe vette a támadót, miközben rendőri segítséget kért.
További Belföld híreink
A rendőrök elfogták a támadót, akit előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A megalapozott gyanú szerint egy 70 éves férfi elhatározta, hogy kioltja Magyarország korábbi külügyminiszterének az életét.
A Fővárosi Főügyészség a férfi letartóztatását indítványozta azért, hogy ne szökhessen el, és ne követhessen el újabb szándékos bűncselekményt. A letartóztatás elrendelésének kérdésében a nyomozási bíró várhatóan június 4-én dönt.
A további nyomozás során annak tisztázása is szükséges, hogy a volt külügyminisztert két évvel ezelőtt ért támadás és a mostani bűncselekmény között van-e személyi vagy bármilyen más összefüggés.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kísért az SZDSZ szelleme, Magyar Péter pártjában él tovább
Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Mi volt az év mondata?
Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Orbán Viktor felidézte a legemlékezetesebb balhéját + videó
Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

Itt van Magyar Péter igazi arca + videó
A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kísért az SZDSZ szelleme, Magyar Péter pártjában él tovább
Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Mi volt az év mondata?
Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Orbán Viktor felidézte a legemlékezetesebb balhéját + videó
Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

Itt van Magyar Péter igazi arca + videó
A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!