Derült, száraz idő várható vasárnap, sok napsütés és gyenge légmozgás mellett. A szél csak az ország keleti felén élénkülhet meg olykor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a belvárosokban és vízpartok közelében ennél melegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 29 és 31 fok között alakul – írja előrejelzésében a Köpönyeg.

Az idei nyár első hőhulláma érkezik jövő héten
Aki teheti, töltse vízparton a jövő hetet. Csapadékra továbbra sincs sok esély, ráadásul érkezik az idei nyár eddigi legforróbb hete.
Hétfőn derült, napos idő várható, fátyolfelhők lehetnek az égen. Késő délután, estefelé északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, északnyugaton, északon ekkortól záporok, zivatarok is előfordulhatnak, heves zivatar sem kizárt. A délnyugati, déli szél megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. Hajnalban általában 12, 19 fok között alakul a hőmérséklet, míg Délutánra 31, 36 fok közé melegszik fel a levegő.
Kedden egy gyenge hidegfront vonul át felettünk, ami ugyanakkor alig enyhíti a forróságot. Hajnalban, reggel még északon, északkeleten, majd napközben az ország délnyugati felén fordulhat elő kevés helyen zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet elsősorban az ország északkeleti felén kísérhetik élénk, erős lökések, míg a Dunántúlon egyre többfelé ismét délnyugatira fordulhat az áramlás. A hajnalban 15, 23, délutánra általában 30, 34 fok közé melegszik fel a levegő, de az Északi-középhegység térségében ennél pár fokkal alacsonyabb lehet a maximum.
Szerdától megérkezik az elviselhetetlen forróság, akár árnyékban is 37 fok is lehet, ennél magasabb érték a héten csak csütörtökön lesz a héten, akkor 39 fokos maximumra lehet számítani az ország egyes pontjain.
Pénteken néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, változóan felhős időre van kilátás, helyenként zápor, zivatar kialakulhat. A hőmérséklet hajnalban 13, 22, délután 26, 34 fok között valószínű.