Többféle amőbát is találtak a párkányi Vadas fürdőben, miután az agyevő amőba kimutatásával összefüggésben múlt szombaton vízmintát vettek a strand medencéiből – írja az Új Szó. A halálos amőbát egyelőre nem mutatták ki az eredmények, de a vizsgálatokat még nem zárták le. A végleges eredményekre még várni kell, addig a strandfürdő kültéri medencéit lezárták. Mint ismert, nemrég a fürdő egyik látogatója, egy tizenegy éves kisfiú vesztette életét ebben a halálos fertőzésben.

Az agyevő amőba által okozott fertőzés előfordulásával összefüggésben
tízből nyolc mintában többféle amőba jelenlétét igazolták.
Szombaton, június 14-én vettek mintákat a párkányi Vadas strandfürdőben, jelenleg is folynak laboratóriumi vizsgálatok arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen típusú amőbákról van szó. Az agyevő amőba által okozott fertőzés terjedésének körülményeit is vizsgálják. A később, június 15-én és 16-án vett minták vizsgálata is folyamatban van.
Martina Dikanová, az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) munkatársa előzetesen elmondta: időigényes, legalább öt-hét napig tartó eljárásról van szó, amely elengedhetetlen egy ennyire érzékeny elemzésnél, és az eljárást nem lehet felgyorsítani.
Egy ritka mikroorganizmus jelenlétét vizsgáljuk, amely a vízben nagyon kis mennyiségben fordulhat elő
– mondta. Az eredmények kiértékeléséig az érsekújvári RÚVZ elrendelte a Vadas fürdő kültéri medencéinek lezárását.
A Vadas strandfürdő közösségi oldalán közölte:
A Szlovák Közegészségügyi Hivatal előzetes információi szerint a Naegleria fowleri parazita jelenlétét a Vadas Thermal Resort medencéiben nem igazolták.
Arról azonban nem adtak tájékoztatást, hogy a vizsgálatok lezárultak-e.