Amint arról már korábban beszámoltunk, utoljára június közepén adott ki közleményt a Budapesti Közlekedési Központ, amelyben a Nagykörút fejlesztése kapcsán a munka látszatát keltik. Annak ellenére, hogy a Nagykörút fejlesztésének 2021-es nagy bejelentése óta jóformán egy kapavágás sem történt a biciklisávok felfestésén túl a területen, a BKK bizton állítja, hogy nemsokára megkezdődhet a közterület megújítása.
Június elején ugyanis megjelent a részletes műszaki tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési felhívás.
A kiviteli tervek ugyanakkor az eredményes eljárás lefolytatása esetén előreláthatólag 2027 nyarán állhatnak rendelkezésre. A szervezet most 2028–2029-re ígéri a kivitelezések megkezdését. Vagyis várhatóan az évtized végéig semmilyen komoly, fejlesztés nem indulhat a területen. A Nagykörút megújítása a fővárosi önkormányzat és a BKK kiemelt, stratégiai célja a 2029-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban. A Nyugati pályaudvar és a Boráros tér közötti szakasz élhetőbbé tétele olyan lépéseket jelent, mint
· a zöldfelületek megújítása és bővítése,
· a közlekedők közötti konfliktusok csökkentése,
· a rakodási lehetőségek javítása, valamint
· a közlekedésbiztonság növelése.
A nagykörúti fejlesztések tervezési és a kerékpáros infrastruktúrát érintő kivitelezési munkái (fizikailag védett kerékpársáv és a vállalkozásokat támogató multifunkciós sáv kialakítása, a csomópontok átépítése, valamint a zöldfelület-rendezés egy része) az Európai Unió Top plusz–4.1.2-23 program részeként valósulhat meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!