Detre Örsnek is köszönhető, hogy láthatjuk világunk kezdetét

Detre Örs Hunor magyar fizikus és csillagász a világhírű Max Planck Intézet munkatársaként lett a XXI. század egyik legnagyobb űrkutatási vállalkozásának, a James Webb űrtávcső megépítésének egyik vezető fejlesztője. Detre Örs Hunor az űrkutatás és az űripar jelentette kihívásokról exkluzív interjút adott a Magyar Nemzetnek.

– A 2021 decemberében felbocsátott James Webb űrteleszkóp – amelynek egyik tudományos műszeregysége, a középinfravörös tartományban érzékelő MIRI fejlesztésében kulcsszerepet játszott – az elmúlt bő négy évben már számos olyan felfedezést tett, amelyek alapvető fontosságúak az univerzumról alkotott ismereteink kibővítésében. Melyek az űrtávcső eddigi legnagyobb jelentőségű felfedezései?
– Két alapvető jelentőségű dolgot emelnék ki. Először is, a James Webb űrtávcső (JWST) segítségével mindeddig még soha nem látott távolságra, egészen a látható univerzum széléig terjeszthetjük ki a látómezőnket, ami betekintést enged a világegyetem legkorábbi állapotába, illetve történetébe. Soha ilyen részletességgel még nem láthattuk azokat a térben, és így időben is rendkívül távoli kozmikus objektumokat, amelyek az univerzum első galaxisai. Már a JWST beüzemelésének munkálatai alatt, a távcső első hónapjaiban láttuk, hogy ezek a galaxisok túl vörösek. Azt gondoltuk, hogy a furcsa jelenség talán még csak kalibrálási probléma lehet, de a műszer beállítása után kiderült, hogy valós a kép, és bár a vörösebb szín inkább az öreg galaxisokra jellemző, kiderült, hogy az univerzum legelső, még igen fiatal galaxisai nem olyan ütemben fejlődtek, mint azt korábban gondoltuk, és mondhatni gyorsabban is öregszenek. Önmagában az a felfedezés is, hogy az egészen korai univerzumban már ilyen nagy galaxisok léteztek, ellentmond a korai világegyetemre vonatkozó elfogadott elméletnek. A tudomány történetében számos nagy áttörést egy műszertechnikai áttörés előzött meg, gondoljunk csak a csillagászati távcső vagy a ­mikroszkóp XVII. századi felfedezésére. Ugyanilyen műszertechnikai áttörésnek tekinthetjük a James Webb űrteleszkóp megalkotását is, ami hatalmas előrelépést jelent a csillagászatban, hiszen egy új és minden korábbinál élesebb szemet kaptunk az univerzum felfedezéséhez. A JWST másik forradalmi jelentőségű tulajdonsága, hogy ez a műszer teszi lehetővé első alkalommal az exobolygók légkörének a megfigyelését, vagyis egy olyan eszközt kaptunk, amivel már lehetséges a távoli csillagrendszerekben életnyomok után kutatnunk. Eddig több mint hatezer exobolygót katalogizáltak, amiket most sorra megfigyelünk, biomarkereket keresve. A JWST üzemidejének mintegy negyedét teszik ki az ilyen jellegű kutatások.

– A laikusok gyakran felvetik, hogy mi értelme van az olyan nagy költségeket felemésztő projekteknek, mint például most az Artemis II Hold-kerülő programja. Az elkövetkező években, évtizedekben milyen kézzelfogható haszna, a hétköznapokban is érzékelhető eredményei lesznek az űrkutatásnak?
– A legelső, a hidegháborús űrverseny lényegét tekintve a két akkori szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti politikai indíttatású versengése volt. A XXI. században viszont az űrverseny már egyértelműen gazdasági verseny. Ennek egyik ígéretes területe például az űrbányászat. Az aszteroidákban számos olyan fém, például arany vagy platina, illetve ritkaföldfém található meg nagy mennyiségben, amelyek a Földön csak korlátozottan hozzáférhetők. Akár több tonnányi ilyen ritkaföldfém is kitermelhető egy-egy jól befogott aszteroidán. Az űrbányászat olyan óriási gazdasági lehetőségeket jelent, amilyenekre még nem volt példa az emberi civilizáció történetében, de az aktuális mindennapokban is rengeteg olyan hozadéka van az űrtechnikának, ami nélkül aligha létezhetne a modern társadalom. A mezőgazdaság számára ma már nélkülözhetetlen az űrmegfigyelés, akárcsak a meteorológiában, a távközlésben vagy a pontos helymeghatározásban is a műholdak rendszere. Ugyancsak az űrtechnika – ahol minden gramm számít – hajtotta az egyre gazdaságosabb napelemek fejlesztését is, amelyeknek egyre nagyobb a szerepük az energiaellátásban. Az űrtechnikának az önvezető gépjárművek elterjedésében szintén nélkülözhetetlen lesz a szerepe.

Fotó: JAMES VAUGHAN/SCIENCE PHOTO LIBR / AFP

– Az elmúlt egy-két évtizedben Magyarország is igyekezett egyre jobban bekapcsolódni a nemzetközi űrkutatásba, illetve az űripari versenybe. Melyek lehetnek azok a területek, amelyekben a magyar kutatók is reális eséllyel a világ élvonalába kerülhetnek?
– Ugyan erős általánosítás, de Magyarországon ma a legtöbb olyan kutatási terület jelentős, amihez nem szükséges high-tech infrastruktúra vagy számottevő ráfordítás. Itt sokszor világklasszis tudósaink vannak. A magyar szürkeállomány világviszonylatban is egészen kiváló. Kreatív a gondolkodásunk, fejlettek az olyan típusú innovációs készségeink, ahol ezen korlátozott lehetőségek mellett kell valami újat létrehozni. Az űrkutatás területén, ahol a tudás és a tapasztalat hozzáadott értéke a legmagasabb, ez igazán különleges képességeket ad nekünk. Ezekre az alapokra építve szükséges kinevelnünk egy új generációt, növekedésükhöz új lehetőségeket teremtve.

– Mi lehet a szerepe ebben a hazai természettudományos egyetemi oktatásnak?
– A magyarországi egyetemek között létezik a természetes verseny, ami akár előnyös is lehet. Ahhoz viszont, hogy felzárkózhassunk a világ élvonalába, erős összefogást kell kialakítani. Az összefogás és a kooperáció, az elért eredmények, lehetőségek megosztása létfontosságú, arról nem is beszélve, hogy együttesen sokkal nagyobb eséllyel biztosíthatók a kutatásokhoz szükséges anyagi források és céges támogatások.

– Hogyan lehetne a legfiatalabb generációt is bevonni ebbe a nagy feladatba, hogy megalapozzuk az utánpótlást, illetve hogy kinevelhessünk egy olyan jövőbeli magyar szakembergárdát, amely ott lesz majd a nemzetközi űrkutatás és űripar élmezőnyében?
– Egy igazán komoly tudományos karrier már a gyermekkorban elkezdődik. A gyerekekben megvan ugyanis az a természetes kíváncsiság, amit jól irányítva egészen korán motiválttá tehetjük őket. Van erre olyan hazai példa, ez a HUNOR program, aminek, úgy gondolom, egyik legnagyobb hatása a következő generáció motiválása. Ezzel kezdődik el minden. Nekem szívügyem, hogy egyfajta mozgalmat építsünk ki. Így két éve egy pilottal indítottam, a Student Spacelab Network (SSN) diáklabor-hálózattal, aminek az a célja, hogy már gyerekkorban kiemelje a tehetségeket. Egy olyan környezetet teremtünk, ahol a tehetséges diákokat fejlett eszközparkkal és szakirányú mentorálással támogatjuk. Potenciálisan több mint nyolcvan helyszín jelezte együttműködési szándékát szerte a Kárpát-medencében. A diákok valódi mérnöki feladatokon dolgoznak, például egy működő műholdmodell fejlesztésén keresztül a STEM-tantárgyakból megszerzett elméleti tudást átültetik a gyakorlatba. Támogatásuk azonban nem csupán állami, hanem össztársadalmi felelősség is. Az egyetemek, iskolák mellett a támogatóink közt nemzetközi szinten jegyzett cégek, de egészen kis vállalkozások is vannak. Olyan partnerünk is van, amelyik dedikáltan szakembert biztosít a csoportunknak, finanszírozza a költségeit, segítve a programunkat. Egy biztos: nem a cég mérete, de még a profilja sem határozza meg, hogy be tud-e kapcsolódni a lehetőségei megosztásával. Ezek közül a legfontosabbak mindig egy kötetlen beszélgetéssel kezdődtek, jellemzően egy kávé mellett. Megkérdezték, hogy mivel tudnak a diákoknak, nekünk segíteni. Erre a válaszom mindig az volt, hogy még nem tudom, de húsz perc múlva kiderül. Jelenleg azon dolgozunk, hogy minél több űrkutatással kapcsolatos diákprogramot tudjunk bevinni az egyre több helyszínre. A cél, hogy az eddig önállóan úszó szigetek egy ernyő alá szervezve, sokkal nagyobb hatást hozó ökoszisztémává formálódjanak.

– Fontosnak tartja, hogy a megszerzett rendkívül komoly szakmai tudását és tapasztalatait megossza a magyar fiatalokkal?
– Az űrkutatás nagyon interdiszciplináris tudomány, és rendkívül komoly a vonzereje a fiatalok körében, ezért kiváló eszköz az ifjú generáció motiválásához, ami később akár más területeken is jól hasznosítható. Az űrkutatás és az ehhez kapcsolódó űripar jelenleg a legdinamikusabban fejlődő iparág, ami száz százalékig tudásalapú, és az ehhez szükséges tudás megszerzését már a gyermekkorban el kell kezdeni. Én elsősorban ezt szeretném elérni, ezt érzem a privát elhivatottságomnak, hogy ezzel segítsem a hazámat. A James Webb űrtávcső megépítéséből az volt számomra a legfontosabb tanulság, hogy a nagy eredményeket csak erős motivációval és összefogással lehet elérni. Arra biztatom a fiatalokat, hogy merjenek nagyot álmodni. Magyarországon nagyon sok a rendkívüli tehetséggel megáldott fiatal, éppen ezért az a legfontosabb feladatunk, hogy kiemeljük, motiváljuk és támogassuk őket egy olyan pályán, ami – nem csak képletesen – egészen a csillagokig viheti őket. Ha ehhez bármivel hozzájárulhatok a kutatói múltam és a nemzetközi tapasztalataim kamatoztatásával, talán ez lenne számomra a legszebb és legfontosabb eredmény mindabban, amit egyáltalán elérhetek.

Detre Örs Hunort, a NASA, az Európai- és a Kanadai Űrügynökség James Webb űrteleszkópjának egyik vezető fejlesztőjét a családi háttere is erre a nem mindennapi feladatra, valamint a csillagos ég és az űrtechnika szeretetére determinálta, hiszen nagyapja, Detre László akadémikus, aki többek között Albert Einsteint és Max Planckot is a professzorainak mondhatta, a változó csillagok kutatásával szerzett magának nemzetközi hírnevet, nagyanyja, Balázs Júlia pedig az első magyar női kutató csillagász volt. A XXI. század sokak szerint új forradalmat hoz mind az űrkutatásban, mind pedig az űrtechnikában, soha nem látott lehetőségeket nyitva meg a tudomány és a hétköznapi élet számára, ami Magyarországnak komoly kihívást, de egyben óriási lehetőséget is jelent.