Lemondott a MOME kuratóriuma és felügyelőbizottsága is

Felajánlja alapítói jogait a felsőoktatásért felelős új miniszternek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriuma és felügyelőbizottsága. A tagok egyben azt kívánják, hogy az alapítvány a változtatások mellett megőrizhesse a modellváltás értékeit.

2026. 04. 30. 19:50
Moholy-Nagy László magyar származású fotográfus öröksége Fotó: Olivier Matthys
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Létrehozták a MOME saját sportegyesületét, és jelentősen bővült a MOME könyvtárának gyűjteménye is.

A nemzetközi jelenlét erősítése érdekében angol nyelvű képzéseket indítottak, növelték a külföldi együttműködéseket, valamint megnyitották a vezetői pályázatokat nemzetközi szakemberek előtt.

Az összegzésben szerepel, hogy bevezették a nyílt, nemzetközi pályáztatást az egyetemen meghirdetett vezetői pozíciókra, hogy olyan szakemberek is csatlakozhassanak a MOME közösségéhez, akik tudásukkal és kapcsolatrendszerükkel nagyban segíthetik a közösséget a jövőbeni célok elérésében. Ennek eredményeként olyan egyetemekről érkeztek vendégkutatók, mint a bostoni MIT és a milánói Politecnico.

Létrehozták a MOME megújítását segítő nemzetközi tanácsadó testületet. Olyan szakemberek támogatták a munkát, mint a kínai Aric Chen (a rotterdami Het Nieuwe Instituut igazgatója), a lengyel Zuzana Skalska (a School of Form alapítója), a német Ulrich Weinberg (a Hasso-Plattner Institute vezetője), valamint egyetemünk alumnái hallgatója, Gálik Györgyi (a Dark Matter Labs urbanisztikai programjának vezetője) és Szántó András New Yorkban élő kulturális stratéga (a Stanford Egyetem, az Art Basel és a Rolls-Royce tanácsadója).

 

Évente legalább félszáz elismert külföldi szaktekintély érkezett az egyetemre, hogy kurzust vagy előadást tartson.

 Megújultak a MOME diplomázó ünnepségei is, amelyeken nemzetközi szinten elismert, szakmai pályájukban példamutató alkotók köszöntötték az egyetem végzőseit. Olyan világhírű személyiségek látogattak a hallgatóinkhoz, mint Paola Antonelli, a New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA) vezető kurátora, Byung-Chul Han dél-koreai filozófus, Refik Anadol török médiaművész vagy Chai Vasarhelyi magyar származású Oscar-díjas filmrendező.

A levél szerint a MOME a magyar egyetemek közül elsőként csatlakozott az Európai Bizottság Innovatív Felsőoktatási Intézmények Európai Hálózatához (ENIHEI), és 2024-ben házigazdája volt a Cumulus nemzetközi konferenciájának.

A levél kitér arra is, hogy az egyetem fenntarthatósági programokat indított, köztük a klímasemlegességet célzó MOME Zero kezdeményezést, valamint társadalmi felzárkóztatási programok is indultak.

Mint írták, az intézmény 2026-ban története során először került fel a QS World University Rankings listájára, ami a növekvő nemzetközi láthatóság egyik fontos eredménye.

A fejlesztések megvalósításában az egyetem oktatóinak, kutatóinak és munkatársainak elkötelezett munkája kulcsszerepet játszott – áll a levélben. A kuratóriumi és a felügyelőbizottsági elnök megköszönte a közös gondolkodást és az intézményépítő munkát minden egyetemi polgárnak, akivel lehetőségünk nyílt a konstruktív szakmai együttműködésre.

Kívánjuk, hogy a MOME és a hazai felsőoktatás – a számos ponton indokolt és időszerű változtatások mellett –megőrizhesse a modellváltás értékeit; a nemzet egésze számára érezhető módon és mértékben járulva hozzá a magyar kultúra és gazdaság dinamizmusához

– zárul a levél.

Borítókép: Moholy-Nagy László magyar származású fotográfus, képzőművész grafikája az Európai Tanácsban  (MTI/EPA/Olivier Matthys)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.