Arra is felhívta a figyelmet, előfordul, hogy csak később, akár hetek, hónapok elteltével jön a felszínre egy-egy gyermekben az, ami történt, éppen ezért fontos, hogy a kisgyermekeket nevelők folyamatosan monitorozzák őket, figyelembe véve a közelmúlt eseményeit, és amennyiben szükséges, az intézmény szakembere egyénileg is foglalkozzon a gyerekekkel.
Súlyos testi sértés kísérletének vétsége miatt kell felelnie
Ladó György, Solymár körzeti megbízottja az eset kapcsán úgy reagált, ugyan a légpisztolyok engedély nélkül tarthatók, használatuknak komoly szabályai vannak, legfőképp az, hogy viszonylag zárt, jól körülhatárolható és belátható területen lehet használni, ügyelve arra, hogy a lövedék ne tudja elhagyni a lővonalat.
Az óvoda ablakát eltaláló idős férfi tehát nem mérte fel, hogy a galambokra célozva másoknak kárt és személyi sérülést okozhatott volna
– vélekedett. A körzeti megbízott tájékoztatása alapján az elkövető ellen őrizetbevétel mellett súlyos testi sértés kísérletének vétsége vádjával folyik eljárás, ügyében még ma dönt a bíróság. Ladó György azt is elmondta, hogy sok családban van otthon légpisztoly, a mostani eset arra hívja fel a figyelmet, hogy a használatra vonatkozó szigorú szabályokat fontos betartani – közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal a közösségi oldalán.
Zlinszky Péter, Solymár polgármestere lapunk kérdésére közölte,
egy ilyen rendkívüli esemény természetesen sok kérdést felvet, intézményei az első perctől fogva együttműködnek a rendőrség szakembereivel.
– A feltételezett elkövető indítékai és minden egyéb körülmény a rendőrségi nyomozás keretében kerül tisztázásra, így az eset kapcsán a rendőrség oszthat meg információkat – húzta alá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!