Nem a jogállamiság helyreállításáról van szó
Az alkotmányjogász úgy értékelte, hogy miközben a Tisza a történteket a jogállamiság helyreállításaként mutatja be, a folyamat szerinte valójában a közjogi intézmények vezetőinek politikai szempontú lecseréléséről szól. A jogász azt állította, hogy a legfőbb ügyészi tisztség politikai nyomásra szabadult fel, a jelölő államfőt a Tisza kétharmada választotta meg, és végül ugyanez a parlamenti többség döntött a jelölt sorsáról is.
A szakértő szerint ezért a történtek egészét áthatja a Tisza kormányzásának általa illegitimnek nevezett jellege. Az alkotmányjogász kitért arra is, hogy Baka András a megválasztás után a jogállamiság helyreállítása felé tett fontos lépésként értékelte a döntést, és az ügyészség függetlenségének megerősödéséről beszélt.
Ifj. Lomnici szerint azonban ez a megfogalmazás politikai kommunikáció, amelynek célja a történtek legitimálása. Úgy vélte, ellentmondás feszül a függetlenség hangsúlyozása és aközött, hogy a jelölő államfő megválasztása a Tisza kétharmadán múlott, a legfőbb ügyészi jelölt pedig ugyanezen politikai erő támogatásával szerezhette meg a tisztséget.
Az alkotmányjogász szerint a közjogi intézmények „felszabadításáról” és a „tiszta lapról” szóló kormányzati kommunikáció mögött valójában a politikai többség által ellenőrzött személycserék húzódnak meg. Álláspontja szerint ezek alkotmányellenes külső nyomásgyakorlással valósulnak meg.
Baka András a saját tekintélyét próbálhatta helyreállítani
Az Origo interjújában külön hangsúlyt kapott Baka András köztársasági elnök szerepe.
Lomnici emlékeztetett arra, hogy az államfő első jelöltje Szathmáry Zoltán volt, akit azonban a Tisza-frakció nem támogatott, így a parlamenti szavazás eredménytelenül zárult. Az alkotmányjogász szerint ezzel az államfő formális jelölési jogát a parlamenti többség tényleges politikai akarata felülírta. Úgy fogalmazott, hogy az első jelölt elutasítása megalázó helyzetet teremthetett Baka számára, hiszen éppen az a politikai többség utasította el a választását, amely korábban őt magát köztársasági elnökké választotta.
























