A siófoki önkormányzat sarca is hozzájárulhat, hogy a Balaton fővárosában a koronavírus-járvány miatt néhol elszabadultak az árak. Mint arról korábban beszámoltunk, több, a Petőfi sétányon vendéglátóhelyet üzemeltető vállalkozó szerint Lengyel Róbert, Siófok ellenzéki polgármestere nem adott lehetőséget a kormány szándékaival ellentétben a közterületi-használati díjak elengedésére. A Balaton-parti vendéglősöktől ugyanis nem közterület-használati, hanem bérleti díjat kérnek a Balaton-parti Kft. nevében a teraszaik kihelyezéséért. Ezáltal elesnek a kormány által nyújtott segítségtől, amely szerint nem kell szeptemberig a teraszaik után közterület-használati díjat fizetni. A Balaton-parti Kft. azt a tájékoztatást adta lapunknak, hogy a bérlők esetében két gazdálkodó szervezet között megkötött bérleti szerződésről beszélünk, amelynek feltételeibe nem szólhat bele és nem is szólt bele a kormány. Az önkormányzathoz tartozó gazdasági társaság azt állította: felajánlották a bérlőknek azt a lehetőséget, hogy aki egy összegben kifizeti a bérleti díjat, harmincszázalékos kedvezményt kap. Lapunk felkereste a siófoki önkormányzatot, hogy megtudjuk: minden bérlő élt-e ezzel a lehetőséggel, azaz mindenki hozzá tudott-e jutni az önkormányzati kedvezményhez. A kérdésünkre azonban egy hónapja nem kaptunk választ.
A Balaton ellen indított gyűlöletkampányt a Párbeszéd
Szervezett lejárató kampány kezdődött a baloldal közreműködésével a balatoni üdülések ellen. Egy siófoki vendéglátóegység vaskos számláját a Párbeszéd is megosztotta a közösségi oldalán, tovább generálva a Balaton elleni gyűlölethadjáratot. Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője úgy reagált: a magyar turizmus fellendítéséért tervezett egyhetes budapesti programsorozatot is támadta a baloldal, miért tenne a magyar vidékkel másképpen?

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!