A Budapest School a „mit” helyett a „hogyan”-ra adja meg a választ a tanulóknak

Óriási a szakadék az elavult és a keresett szakmák között, szakmacsoportok tűntek el, és egyre kevésbé lehet megmondani, hogy milyen jellegű szakmák lesznek keresettek tíz év múlva. Mit jelent ma az életképes tudás? Tudnak-e ebben segíteni az iskolák? – hangzott el csütörtökön a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Forrás: hirado.hu2019. 06. 23. 7:05
null
Egyetemisták is rész vesznek a középiskolások felkészítésében Fotó: MTI/Újvári Sándor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közoktatásban kevésbé fektetnek hangsúlyt az igazi tudás feltérképezésére, az alapítványi – főleg az üzleti életből származó – iskolák viszont ezt fontosabbnak tartják. Az egyik ilyen iskola a Budapest School.

2015-ben alapították az iskolát

Babocsay Ádám, az intézmény marketing- és stratégiai vezetője a műsorban elmondta, 2015-ben alapította az iskolát, melyet hét kisebb mikroiskola fog össze, megközelítőleg kétszáz tanulóval, szeptemberben azonban már biztosan bővül az intézmény: tizenegy iskola háromszáz tanulója alkotja majd a Budapest Schoolt. Ennek az oktatási intézménynek a filozófiája szerint a gyermekeket arra kell megtanítani, hogy képesek legyenek alkalmazkodni bármilyen helyzethez a jövőben. Azért tartja ezt fontosnak az iskola, mert manapság már nem kiszámítható az, hogy milyen munkákra lesz szükség 10–15 vagy akár 20 év múlva, tehát nem is lehet tudni mi az pontosan, amit a gyerekeknek meg kell tanítani az iskolákban.

Más metódus szerint sajátítják el a tudást

A Budapest School működési elve az, hogy a diákok – akik magántanulók – ugyanúgy kapnak bizonyítványt, csak az ehhez szükséges tudást más metódus szerint sajátítják el, ami egyben azt is jelenti, hogy nem egy rendszeren kívüli iskoláról van szó. Természetesen ebben az iskolában is megtanulják a diákok az alapvető készségeket, vagyis az írást, az olvasást és a számolást. A kérdés csak az, hogy a tudásterületek és kompetenciák, amelyek ma a Nemzeti alaptantervben és a pedagógiai tervekben szerepelnek, valóban 21. századi értékek-e.

A legfontosabb, hogy a „mit?” helyett a „hogyan?” kérdésre kell megadni a választ a diákok számára. E szerint a gondolkodásmód szerint a tanulónak nem rögtön kell a tudást átadni, hanem azt a készségét kell fejleszteni, hogy bármikor, bármit képes legyen megtanulni, ha van hozzá elég motivációja.

Folyamatban van az iskola akkreditációja

A Budapest School akkreditációja folyamatban van, de még nem teljes, ezért magántanulói hivatalosan egy másik, partnerintézménybe vannak beíratva a magyarországi tankötelezettségi törvény miatt, és itt tesznek egy évben kétszer vizsgákat. Vannak olyan partnerintézmények, amelyek követelményeinek is meg kell felelnie a gyerekeknek , de erre a Budapest School fel is készíti őket. A magántanuló kifejezés ellenére ezek a diákok napi rendszerességgel látogatják a Budapest Schoolt – magyarázta Babocsay Ádám.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.