Ha nem tartunk ki, akkor nem találhattunk volna szövetségre Európa egyik nagy és meghatározó államával, amely most, a Liga pozícióba kerülésével egyedül nézne szembe a migrációt támogató erőkkel – számolt be Novák Katalin a találkozóról. Az államtitkár azt is elmondta, hogy Róma a családpolitika kapcsán is mintának tekinti hazánkat.
Az európai parlamenti választás is szóba került a veronai tárgyalásokon. – Arról is megállapodtunk, hogy mind a migráció ügyében, mind a családtámogatási politikák kapcsán a jövőben is folytatjuk a tárgyalásokat, és számíthatunk egymásra az európai politikai térben – közölte Novák Katalin.

Fotó: MTI
Az államtitkár szerint jó esély van rá, hogy ahogy Magyarországon a Fidesz, úgy Olaszországban a Liga kerüljön ki a legerősebb pártként a május 26-i választásból, valamint a Liga jobbközép szövetségesei, az FdI-AN és a Forza Italia is növeljék mandátumaik számát az EP-ben.
– Egyetértettünk abban, hogy most az EP-kampány a legfontosabb, az, hogy minél több embert vigyünk az urnák elé, és a megszerzett mandátumokkal minél jobban képviselni tudjuk a magyar és az olasz szavazók érdekeit: megállítani az Európába irányuló tömeges bevándorlást, megerősíteni a kontinens külső határait, a belső határokat pedig nyitva tartani.
Salvini: Tanulni kell Magyarországtól
Magyarország megmutatta, hogy a családnak kell a kormányok politikai és gazdasági döntései középpontjában állnia – mondta Matteo Salvini a veronai rendezvényen. Hangsúlyozta: tanulni kell Magyarország családügyi politikájából. Az az ország, ahol nem születnek gyerekek, halálra van ítélve – jelentette ki. A belügyminiszter hozzátette, mások az európai demográfiai csökkenést „hajókkal érkező húszévesekkel” akarják megoldani. Matteo Salvini kijelentette, hogy ezek a migráns fiatalok kultúra, identitás és gyökerek nélküliek, nincsen se múltjuk, se jövőjük.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!