A Vörös Hadsereg tódul vissza a Budapest felé törő román hadsereg elől július 26-a után. Az antant pedig újabb antiterrorista nyilatkozatot ad ki 29-én. Ez nem ultimátum, ám egyértelművé teszik: „kivánatosnak tartanák, hogy a magyar néppel békét kössenek és ezzel véget vessenek annak az állapotnak, amely Középeurópa gazdasági ujjáépítését lehetetlenné teszi és a népek élelmezésének leküzdhetetlen nehézséget állít az utjába”.
Hangsúlyozzák: „Ha arról van szó, hogy élelmiszerek szállíttassanak, a blokád megszünjék, a gazdasági ujjáépités munkája megkezdődjék és a béke helyreálljon, akkor a magyar népet olyan kormánynak kell képviselnie, amely a népakaratot reprezentálja, nem pedig olyannak, amelynek hatalma a terroron nyugszik.” Kun Béla külügyi népbiztos válaszképpen színfalhasogató gesztussal a világ proletariátusához fordul: „Terrorról beszélnek azok, akik fegyverek erejével üzték a reájuk kényszerített háboruba a népek millióit, fegyverrel fojtják el a munkásság jobblétéért folytatott harcát és vérbe fojtják minden hangosabb akaratnyilvánítását.”
A tényeknek ellentmondva Kun Béla 30-án szociáldemokrata vezetőknek kijelenti: nem akar semmilyen megállapodást a távozásukról, mert jól áll a tanácskormány ügye, visszaverte a Vörös Hadsereg a román támadást és nem lehet kétséges a győzelem. 31-én már az iméntieket cáfolva úgy vélekedik a rezsim híveinek: a helyzet reménytelen, és a román hadsereg akadály nélkül be fog vonulni Budapestre. Megint más a hangütése a Mindenkinek! című augusztus elsejei dolgozatának, amelyben egyenesen a világ népeihez fordul. Derűlátástól duzzadóan kinyilvánítja: „meg vagyunk győződve, hogy az ántánt-hatalmak nem érik el céljukat! […] Biztosak vagyunk abban, hogy a munkásságnak meglesz az ereje is arra, hogy az ellenünk elrendelt éhségblokádnak végétszakítsa.”
Még aznap este különvonattal Ausztriába szökik néhány társával, akiknek az ottani kormány menedékjogot ad. Szamuely Tibor, akinek a népbiztosok közül a legtöbb vér tapad a kezéhez, nem kap menedéket, s amikor az osztrák csendőrök felismerik és feltartóztatják, revolverével öngyilkos lesz.
Fotó: MTI
A vörös rezsim agóniája közben nem csillapulnak a terrorista törekvések. Július 27-én Kácson vörösőrök agyonlövik Molnár Teréz helyi lakost. Móron a közigazgatási osztály vezetője akkor lövi le Antal Józsefet, amikor a helyiek egy mulatság általa elrendelt betiltásának visszavonására kérik. 30-án Rém községben egy vöröskatona agyonlő egy helyi lakost. Ugyanaznap Budapesten a június 24-i ludovikás lázadás egyik vezéralakjával végeznek. Miután Mildner Ferenc tüzérszázadost a forradalmi törvényszék bizonyítékok hiányában felmentette, majd az újabb feljelentés sem hoz eredményt, Kun Béla ukáza úgy szól: le kell tartóztatni, de nem kell bíróság elé vinni, hanem „haza kell küldeni”.
Ezután Politzer Ármin munkástanács őrszázadparancsnok bekíséri az őrszobára, onnan pedig leviszik a Dunához, tettestársaival fojtogatják, 21 szúrást ejtenek rajta a rohamszuronyukkal és a hullámokba dobják. 30-án Győrben Krammer Ignácot lövi le az egyik terrorista a városi asszonyforradalom idején. Ugyanezen a napon Mezőcsáton hat helybeli polgárt – köztük egy nőt – végeztet ki egy politikai megbízott, ellenforradalmárok állítólagos rejtegetéséért. Az áldozatokat súlyosan bántalmazzák, majd az előre megásatott sírokba ültetik és úgy lövik le őket. Akik nem halnak meg rögtön, azokkal puskatussal és bajonettel végeznek.
Augusztus elsején Nagykátán egy vöröskatona azért lövi le Gallai Andrást, mert az rendre inti. Tápiószentmártonban Bergendi Ferencné ételt és italt ad kérésükre két vöröskatonának. Az egyik avval dicsekszik, hogy tán már a nő apját-anyját is agyonlőtte, erre Bergendiné annyit mond, hogy azt rosszul tette. A vörösőr viszont „Ha sajnálod, dögölj meg te is” mondat kíséretében agyonlövi. Szintén elsején Tarnamérán Süri Sándort amiatt lövik le, mert a gazda nem akarja átadni a románok elől menekülő vöröskatonáknak a kocsiját. 2-án Várpalotán két özvegyasszony hal meg, amikor egy vörösparancsnok a népre lövet, miután kifosztanak az éhező helyiek egy úgynevezett csereboltot.
Augusztus elsején a kommünkormány lemond. A munkástanács új, csak szociáldemokratákból álló kormányt nevez ki Peidl Gyula vezetésével. A cégtáblamódosítás szépséghibája, hogy a kabinet majdnem minden tagja vezető, illetve népbiztosi posztot vállalt a proletárdiktatúrában is. Rendeletben szedetnek le minden vörös zászlót és falragaszt, de kimondják, hogy a tanácskormány összes rendelete érvényben marad. Az elvben szakszervezetis kormánytagok sűrű elvtársazása is változatlan a Népszavában. A Magyarország népéhez! című kiáltványuk hiteltelen, korántsem megnyugtató, mivel a korábbi hangot idézi: „Az uj kormány bizik abban, hogy a szervezett munkásság nem tűri sem az ellenforradalmároknak, sem a fosztogatóknak garázdálkodását. Meg akarja föltétlenül óvni Magyarország népét a fehér terror pusztításának és a csőcselék rombolásának rémétől.”
