– Aki nem rest külföldről pénzt elfogadni, az ne szégyellje azt bevallani – reagált Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió Bíróságának azon döntésére, amely szerint uniós jogot sért a civil szervezetek külföldi finanszírozásáról szóló magyar törvény. A döntés kapcsán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a kormányfő kiemelte: a külföldről, politikai célból küldött minden forintról minden magyar tudni fog. Orbán Viktor a döntés kapcsán elmondta: Nyugat-Európából és az amerikai baloldal részéről tapasztalható egy liberális imperializmus, amely abban nyilvánul meg, hogy megpróbálják a világlátásukat ráerőltetni a máshogy gondolkodó országokra, és ennek a folyamatnak a nemzetközi bíróságok is részei. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a nemzetközi jogi ítélkezésben részt vevő magyarokat látva könnyű megtalálni az összefüggést a Soros-féle nemzetközi hálózattal, amely a liberális imperializmus nyugat-európai főparancsnoksága.
Hiába az álhírbotrány, kiáll a Magyar Hang mellett a MÚOSZ
Korábban a lap főszerkesztője is hosszas magyarázkodásra kényszerült.