A többség nehezebb utat választott

Bátrabban és felkészültebben vágtak neki a legutóbbi érettséginek a fiatalok, a 2019-es őszi időszakban ugyanis sokkal többen választották a nehezebb, emelt szintű vizsgákat, mint az évtized bármelyik korábbi őszi szezonjában. Sőt a kétszintű érettségi bevezetése óta most először fordult elő, hogy többen vizsgáztak emelt, mint középszinten. Az összesített átlageredmény pedig még jobb is lett, mint a megelőző őszi időszakokban.

Csókás Adrienn
2020. 01. 15. 9:45
null
Tizenöt szezon negyedik legjobb teljesítményét nyújtották a diákok Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2019. október–novemberi érettségi vizsgaidőszak eredményeit. Az adatok szerint ebben a szezonban több mint tízezren adtak számot tudásukról, kétezerrel többen, mint egy évvel korábban. Középszinten 4510 vizsgát tettek, emelt szinten pedig 6071-et. Mintegy másfél ezer vizsgán nem jelent meg a tanuló, és közel ugyanennyi esetben fordult elő, hogy a vizsgázó elment ugyan, de értékelhetetlen teljesítménye miatt megbukott.

Érdekes, hogy nemcsak a vizsgák száma emelkedett a megelőző őszi szezonokhoz képest, de úgy tűnik, a diákok tudatosabban és felkészültebben vagy legalábbis bátrabban vágnak neki a feladatnak, egyre többen választják ugyanis a nehezebb vizsgatípust. Olyannyira, hogy 2010 óta egyszer sem volt olyan őszi vizsgaidőszak, amikor annyian vállalkoztak volna az emelt szintű érettségikre, mint most. A nehezebb feladatsort választó diákok eddig minden alkalommal – tavasszal és ősszel is – jóval kevesebben voltak, mint azok, akik a középszintet választották, ez azonban most változni látszik. Míg 2016 őszén feleannyian mertek jelentkezni a bonyolultabb vizsgákra, mint a középszintűekre, 2019 októberében már az emelt vizsgák voltak túlsúlyban: ráadásul nem csak éppen hogy, hanem viszonylag jelentős, 35 százalékos „előnyt” halmozva fel a középszintű vizsgákhoz képest.

Tizenöt szezon negyedik legjobb teljesítményét nyújtották a diákok
Fotó: Bach Máté

Külön örvendetes, hogy a nehezebb vizsgák kimondottan jól sikerültek. Önmagában ez nem újdonság, hiszen az emelt szintű feladatsorok kitöltését értelemszerűen a jobb képességű tanulók kísérlik meg. De ha az emelt vizsgák összesített átlagait visszamenőleg is megnézzük, akkor elmondható, hogy a mostani 4,78-os átlag nemcsak az egy vagy két évvel korábbit, de az évtized összes őszi szezonjának emelt szintű vizsgaátlagát meghaladja. Középszinten ehhez képest csak 2,12-os átlagot mértek, ami viszont elmarad a megelőző évek eredményétől.

A legtöbb vizsgázó gimnáziumban érettségizett, nem meglepetés, hogy ők szerezték a legjobb jegyeket, összességében 4,7-es átlaggal zártak, és angolból igen kiemelkedő, 4,9-es átlagot értek el. A szakgimnáziumban vizsgázóknak a német ment nagyon jól (4,8), összességében pedig alacsonyabb, 2,75-os átlagot produkáltak. Szakközépiskolában mindössze százan vizsgáztak, és itt született a legtöbb rossz jegy, átlaguk csak 1,9.

A tantárgy szerinti bontásból az látszik, hogy 2019 őszén a fizika- és a kémiavizsgák remekül sikerültek, mindkét szinten jobb jegyek születtek, mint egy évvel ezelőtt. Ezenkívül viszont csak az emelt szintű biológia átlaga tudta felülmúlni a korábbit. A matematika, a magyar és a történelem eredménye mindkét szinten gyengébb lett, mint 2018-ban.

Érdekes, hogy ennek ellenére a vizsgaidőszak összesített átlaga (minden vizsga minden szinten, együtt) jelentősen meghaladja a korábbi évekét. Ez az átlag most 3,65 lett, míg 2018 őszén csak 3,27, előtte 3,2, korábban pedig két tanévben el sem érte a 3-at. A mostani eredmény a fő tárgyakból való rontás ellenére a tavaszi vizsgaidőszakok sorában is megállná a helyét: 2005-ig visszatekintve 15 szezon negyedik legjobb teljesítményét nyújtották a diákok. A látszólagos ellentmondás oka a jól sikerült emelt szintű vizsgák túlsúlyában keresendő. Az emelt szintű vizsgák térnyerése várhatóan folytatódik a jövőben is, hiszen enélkül már nem lehet bekerülni a felsőoktatásba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.