Az Egészségügyi Világszervezet jelzése ellenére épül a vezeték

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Cegléd fideszes polgármestere is ellenzi a tanyavilágot és természetvédelmi területet kettévágó áramvezeték-nyomvonalat.

Molnár Richárd
2017. 10. 17. 7:51

A Mavir szerint a nyomvonalat úgy alakították ki, hogy a lehető legrövidebb legyen, minimalizálva ezzel a környezeti hatásokat, a műszaki kihívásokat és az ezzel járó költségeket. A cég közölte, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésekor a Natura 2000-es területeken való áthaladást előzetesen egyeztették a területileg illetékes nemzeti parkok igazgatóságaival és erdészeti hatóságokkal. – A nagyfeszültség közelében egészségügyi kockázatot a rendszerirányítás közel 70 éves történelme során nem mutattak ki, így az élővilágra sem jelent veszélyt – állítja az állami vállalat. Ennek viszont ellentmond az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely az alacsony frekvenciájú elektromos és mágneses teret lehetséges humán rákkeltőként osztályozza. Például a magasfeszültségű vezetékek 200 méteres körzetén belül lakó gyermekek körében 69 százalékkal nagyobb az akut limfoid leukémia kockázata.

– Bízunk benne, hogy nem jut bírósági szakaszba az ügy, és tárgyalásos úton el lehet érni a tervek megváltoztatását – mondta lapunknak Karsai Dániel ügyvéd, aki társával képviseli a hozzá fordult tanyalakókat. Karsai szerint a térképek alapján kijelenthető, hogy a vezeték nyomvonalának megváltoztatása megoldható a lakók, a környezetvédelem és a nemzetgazdasági szempontok együttes figyelembevételével. – Ha ez nem valósul meg, akkor az egészségügyi kockázatok, a tanyák értékcsökkenése és a háborítatlan természeti környezet megszűnése miatt az érintettek kártalanításra számíthatnak – tette hozzá az ügyvéd.

Eközben már Kecskemét vonzáskörzetét is elérte az áramvezeték híre. Sírva mesélte lapunknak telefonon a 9 éves lányát egyedül nevelő, munkanélküli anya, hogy mintegy 30 méterre húzódna a házától a vezeték. Nyúl Angelikának fogalma sincs, mihez kezdjen, mivel nincs pénze elköltözni, de félti lánya egészségét. – Ha 2 vagy 10 éven belül lesz tőle valami bajunk, akkor mi lesz? – tette fel a kérdést az asszony. Holnapra ígértek neki tájékoztatást a kecskeméti önkormányzatnál, de egy lovastanyát fenntartó szomszédját még csak nem is értesítették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.