Az éghajlatváltozás tény, nem pedig hit kérdése

Gyors és határozott lépések kellenek ahhoz, hogy az emberiség meg tudja állítani, de legalábbis lelassítani a Föld éghajlatában végbemenő drámai folyamatokat – állítják a Magyar Nemzet által megkérdezett tudósok. Ferencz Orsolya, Mika János és Hetesi Zsolt egyaránt úgy látja: a halogatás, legyen annak politikai vagy gazdasági oka, súlyos következményekkel jár, és már nem csak a következő generációkra nézve.

Sötét jövő. Nagyon komoly változások zajlanak a bolygónkon Fotó: MTI/Varga György

Ferencz Orsolya: Ez óriási csapda. A konzervativizmus egyik lényege az alapvető értékek védelme, és ebbe annak a bolygónak a megóvása is beletartozik, amely mindannyiunknak otthonul szolgál. Elég, ha csak a katolikus egyház témába vágó tanítására gondolunk, mely szerint szintén az utolsó pillanatban vagyunk, mert környezeti rendszereink a talajtól, a növény- és állatvilágon keresztül az óceánokig és a légkörig kritikus állapotba kerültek. A teremtett világ védelme tulajdonképpen egy keresztény gyökerű környezetvédelem.

– Tényleg olyan nagy a baj, hogy azt mondhatjuk, az utolsó órában vagyunk?

Mika János: Nagyon komoly változások zajlanak a Földön, amelyek majdnem biztosan bajos mértékűek. Bolygónk az utolsó jégkorszak vége óta egy lassan melegedő periódusban van, ám a múlt század vége óta ez a folyamat felgyorsult: azóta földi átlagban egy fokot nőtt az átlaghőmérséklet, a kontinenseken pedig ennél kétszer gyorsabb a felmelegedés. Ha még két fokkal emelkedik a globális átlaghőmérséklet, akkor már visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el. Elolvadhat például a nyugat-antarktiszi jégtömb, ami a világon mindenütt ötméteres tengerszint-emelkedéssel jár. Ennek bekövetkezése ugyan néhány száz évbe telik, de azt tudni kell, hogy ha az a jégtömb megindul az Egyenlítő felé, ahol elolvad, akkor – legalábbis a ma ismert technológiákkal – nem tudjuk visszatéríteni a jelenlegi helyére.

– Most a felmelegedésről beszélünk, de nemrég még új jégkorszakról cikkeztek. Hogyan lehetséges ez?

Mika János: Úgy, hogy a globális felmelegedéssel párhuzamosan a Földön egy másik nagy horderejű változás is végbemegy napjainkban: a „nagy óceáni szállítószalagnak” – vagyis a meleg felszíni áramlás és a mélytengeri hideg áramlás körforgásának – a gyengülése. Ez lehűlést hoz. Nem feltétlenül jégkorszakot, mint a Holnapután című filmben, de egy nagyon furcsa éghajlatot. Az észak-atlanti térségben, beleértve Grönlandot, Izlandot és Nyugat-Európát, 10-15 fokkal hidegebb lenne a mostani átlagnál, míg a kontinens belsejében, így hazánkban is, melegebb. Nagy hőmérséklet-különbségek és nagyon erős mérsékelt övi ciklonok jellemeznék az éghajlatot, olyanok, amilyeneket az emberi történelem során még soha nem láttunk. A harmadik fenyegető jelenség a tengervíz áramlásával összefüggő El Nino–La Nina-ingadozás megerősödése, amely a trópusi kontinensek nagy részén hónapokig tartó szárazságot, míg máshol túlzott csapadékbőséget okoz.

– Ennek a következménye a gleccserek olvadása is?

Mika János: Igen, ez is egyértelműen az éghajlatváltozás jele. De a melegedés az óceánok felületén, valamint mélyebb rétegeiben is megfigyelhető. Az Antarktisz körüli tengeri jég ugyanakkor furcsa módon kissé gyarapszik, aminek még nem ismerjük a pontos okát.

– A klímaszkeptikusok éppen az ilyen látszólagos ellentmondásokba, bizonytalanságokba kapaszkodnak bele.

Ferencz Orsolya: A klímaváltozás egy természeti jelenség, amellyel kapcsolatban egyetlen komoly tudós sem mond pontos jóslatot, mert az lehetetlen. Azt kell megérteni, hogy egy nagyon bonyolult, többtényezős rendszerben élünk, amelyet Föld bolygónak hívunk, és amelynek a megismerésében napjainkban is állandóan fejlődünk. Az semmilyen relevanciával nem bír a klímaváltozás okaira és veszélyeire nézve, hogy évtizedekkel ezelőtt egy-egy kutató esetleg téves elméletekkel állt elő. Teller Ede már egy 1959-ben írt cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy az emberiség által a légkörbe juttatott szén-dioxid melegedéshez fog vezetni.

Két, egymástól nem is messze fekvő ország, két különböző katasztrófától sújtottan: a görögországi Évia szigetén erdőtűz pusztított augusztus 13-án, míg a spanyolországi Navarra tartományban fekvő Tafallában a nagy eső okozta áradás miatt mozgósították a mentőegységeket a hatóságok

Reuters

– Lehet-e ezek után konkrétumot mondani azzal kapcsolatban, hogy reális-e egy klímakatasztrófa bekövetkezése? Vagy ez éppolyan szélsőséges gondolat, mint klímahisztériáról beszélni?

Hetesi Zsolt: Az igazság valahol a kettő között van, de talán valahol közelebb a nagy bajhoz. De nagyon fontos megérteni, hogy ha csak beszélünk a változásokról, és nem teszünk ellenük semmit, azzal bizonyosan a vesztünkbe rohanunk. Az HBO nagy sikerű Csernobil-sorozatában a nukleáris katasztrófa estéjén a helyben rendelkezésre álló műszerekkel 3,6 röntgen sugárzást mértek, miközben a valóságban már legalább 15 ezer röntgen volt. Az éjszakai ügyeletes főmérnök, Gyatlov elvtárs erre azt mondta: „Az nem jó, de nem is tragikus.” Úgy látom, az emberiség ma pontosan ezt szeretné hinni az éghajlatváltozással kapcsolatban.

– Ha jól értem, tudományos oldalról vizsgálva a klímaváltozás kérdését, apokalipszist vizionálni túlzás, alulértékelni a problémát azonban súlyos hiba.

Ferencz Orsolya: A klímaváltozás jelentőségét csak azok értékelhetik alul, akik a saját önző buborékjukban élnek, és csak az érdekli őket, hogy a légkondicionált bevásárlóközpontban minden számukra szerintük szükséges dolgot meg tudnak-e vásárolni. Emberek százmillióinak azonban ez már ma valóság, még ha nem is értik az okát annak, ami velük, körülöttük történik. Elég, ha csak a több millió hektáron tomboló szibériai tüzekre vagy az indiai Csennaira gondolunk. Ebben a hatalmas városban hét és fél millió embernek (!) talán ma is lajtos kocsival viszik az ivóvizet, mert a robbanásszerű népességnövekedés, az időjárási anomáliák, ezen belül is a monszunidőszak átalakulása, valamint a rossz vízgazdálkodás miatt egyszerűen elfogyott a víz. Ha ez nem dráma, akkor mi az?

– Mégis mit tehetünk ma azért, hogy ne legyen még ennél is nagyobb a baj itt a Földön néhány évtized múlva?

Hetesi Zsolt: Sajnos erre már nem kell annyit várni. A nehézség, ami előtt állunk, rendkívül súlyos és összetett, mert nem csak az éghajlat változik. Négy-ötezer évvel ezelőtt, amikor a mezőgazdasági civilizáció letette az alapjait, a Földön körülbelül 250 millió tonna szárazföldi gerinces volt: ember, mamut, cickány, majom, gepárd. Most van 1800 millió tonna, aminek az egyharmada ember, a maradék nagy része is háziállat, és egy kevésen osztozik az összes többi faj. Van 125 ezer nagymacska, darabonként meg lehetne számolni őket, és tudja mennyi cica? Nagyjából 800 millió. Ha csak a szárazföldi gerinceseket nézem, a Föld eltartóképessége ötször túl van terhelve.

Ferencz Orsolya: A korlátlan kapitalizmus, amelyben élünk, felzabálta a bolygót. Minden embernek a saját életében és a nemzeteknek is szükségük lesz önkorlátozásra. Ez az életstílus így nem folytatható. Egyértelműen látszik az adatsorokon, hogy az emberiség az ipari forradalommal üvegházhatású gázokat kezdett fokozatosan növekvő mértékben a légkörbe kibocsátani, és ez bizonyíthatóan összefüggésbe hozható az általunk látott jelenségekkel. 1860 óta több mint 30 százalékkal nőtt a szén-dioxid mennyisége a légkörben. Itt kell tehát beavatkozni, de a kőolaj, a szén és a földgáz kitermelése és értékesítése mögött – és ide kell sorolni a műanyagipart is – óriási gazdasági erő, lobbi áll.

Mika János: Elsősorban a fosszilis energiák felhasználásának csökkentésével tudunk a folyamatokba beavatkozni, illetve lehetőség van arra is, hogy a szén-dioxidot elégetjük ugyan, de nem engedjük bekerülni a levegőbe. Ez az úgynevezett tisztaszén-technológia, ami azonban még gyerekcipőben jár. Erdők újratelepítése is számításba jön.

Sötét jövő. Nagyon komoly változások zajlanak a bolygónkon
Fotó: MTI/Varga György

– Klímavédelmi oldalról értelmezhető például az etiópiai milliós nagyságrendű fatelepítés?

Mika János: Attól függ, megfelelő helyre, talajba ültetik-e, tud-e jól fejlődni, lombot növeszteni a növény, mert ha csak csenevész kóróként áll majd ott, nem fog tudni hozzájárulni a szén-dioxid megkötéséhez. Nem szabad elfelejteni, hogy a természetnek e tekintetben korlátozott a felvevőképessége: a kibocsátott szén-dioxidnak ma körülbelül a harminc százalékát tudják a növények megkötni; persze ha eltérül az éghajlat az adott erdők számára optimálistól, akkor ez az arány csökkenhet.

Hetesi Zsolt: Léteznek kísérletek, amelyek az erdészeti és a mezőgazdasági rendszereket összevonva erdősávok és szántók mozaikos tájszerkezetét alakítják ki. Ezek alkalmasak a víz megkötésére, ami nyáron egyre komolyabb probléma. Ez a szisztéma a magyarországi 4,5 millió hektár művelt földből körülbelül ötszázezer hektáron minden további nélkül megvalósítható, a régi árterekről felhalmozott tudással együtt. Lehet emellett például szántás nélküli földművelési gyakorlatot folytatni. Az ilyen talajmegújító vagy regeneratív mezőgazdaságnak a lényege, hogy hátha a talajban tudjuk tartani, illetve oda megkötni a szenet. Lehet őszre-télre is bevetni valamivel a földet, hogy mindig legyen növény, ami szenet von ki a légkörből, mert bizony a légkörből sem csipesszel, sem lepkehálóval nem fogjuk tudni kiszedni a szén-dioxidot, azonban egy hektár szántóföld 5-10 tonnát is ki tud vonni onnan. Márpedig ha azt nézzük, hogy a légkör jelenleg 1700 milliárd tonna szén-dioxidot tartalmaz, amit a mezőgazdaság képes lenne megkötni néhány éven keresztül – mert azután a talaj is telítődik –, akkor az öt-tíz év is haladékot is jelentene az emberiségnek.

– Addigra talán belátjuk, hogy valóban nagy a baj.

Mika János: A mérkőzés még tart. A probléma magától, az emberiség károsanyag-kibocsátásának mérséklése nélkül biztosan nem oldódik meg, persze lehet, hogy úgy sem. Fontosak a számítások, kutatások, amelyek bizonyítják az emberiség felelősségét és ezzel együtt azt, hogy csak a mi tudatos lépéseink tudják lassítani vagy akár megállítani a veszélyes folyamatokat. Én látom a csíráját egy pozitív jövőképnek, például a párizsi megállapodásban, amelyben nagyon sok ország tett vállalást a saját felelőssége és lehetőségei mértékében. Óvatosan optimista vagyok tehát, nem szándékozom a Marsra költözni.

Hetesi Zsolt: Én kétkedőbb vagyok. Úgy látom, olyan nagy és komoly folyamatokat indítottunk el, amelyekre már nincs igazán hatásunk, és inkább csak futunk a lavina elől. Nyilván bízom az emberiség kollektív bölcsességében, de ahogyan Orsolya mondta, a kedvező irányú változáshoz önkorlátozásra lenne szükség mindannyiunk részéről. Ez pedig nagyon-nagyon nehéz lesz azok után, hogy elhitették velünk: az anyagi javak birtoklása a boldogság igazi forrása.

Ferencz Orsolya: Hiszek benne, hogy ez a történet még nem dőlt el, de nem Greta Thunberg fogja megadni rá a megoldást. A klímaváltozás okozta problémák leküzdéséhez egyrészt nagyon gyors technológiai fejlődést kell elérnünk, másrészt az emberiségnek az egyén és a társadalom szintjén egyaránt bekövetkező teljes morális megújulására van szükség. Minderre azonban csak igen korlátozott idő áll rendelkezésünkre.

Beszélgetőpartnereink

Ferencz Orsolya villamosmérnök, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézete Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének tudományos főmunkatársa, űrkutatásért felelős miniszteri biztos.

Mika János éghajlatkutató, egyetemi tanár az Eszterházy Károly Egyetem Földrajz- és Környezettudományi Intézetének munkatársa. Fő kutatási témái: globális klímaváltozás, regionális éghajlati forgatókönyvek, statisztikus klimatológia Egyetem Földrajz- és Környezettudományi Intézetének munkatársa. Fő kutatási témái: globális klímaváltozás, regionális éghajlati forgatókönyvek, statisztikus klimatológia.

Hetesi Zsolt fizikus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa, aki saját mezőgazdasági vállalkozásában is a mélyszántás nélküli talajművelés gyakorlatát követi.