Az eltűnt MSZP-s cége több mint 176 milliós kárt okozott

Klasszikus körbetartozós lenyúlás részese volt a három éve nyomtalanul eltűnt Sápi Attila MSZP-s zuglói képviselő őrző-védő cége, amit a politikus eltűnése után az adóhatóság felszámolt és törölt a cégjegyzékből. A Toro Security System Vagyonvédelmi Kft. legalább 176 millió forint kárt okozott a költségvetésnek, így valamennyiünknek. A baloldali politikust továbbra is keresi a rendőrség.

2019. 08. 09. 5:50
null
Az egykori zuglói szocialista politikusnak 2016. január 5-én veszett nyoma Fotó: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is eltűntként keresi a BRFK Sápi Attilát, aki az MSZP színeiben – Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő személyes felfedezettjeként – lett zuglói önkormányzati képviselő, majd 2016. január 5-én nyomtalanul eltűnt. A körözési törvény alapján 2106. január 5-ig biztosan keresni fogják, ha addig nem kerül elő élve vagy holtan. Az utóbbira van egyre nagyobb esély a nyomozók szerint.

Az akkor 43 éves Sápi melegítőben, sportcipőben elindult valahova budapesti bérlakásából, azóta nem tudni róla. A XV. kerületben albérletben élő szocia­lista politikust utoljára még látni vélték aznap a lakás közelében egy sörözőben, ahol 15-20 percet töltött.

Az egykori zuglói szocialista politikusnak 2016. január 5-én veszett nyoma
Fotó: Facebook

Élettársa csak öt nappal később jelentette be a rendőrségen az eltűnését. A politikus állandó lakhelye Monoron volt, így az ottani rendőrkapitányság vizsgálati osztálya kezdte keresni, míg a BRFK 2017 decemberében át nem vette tőlük az ügyet. Nyomozás nem indult, a férfit eltűntként keresik, ám a Magyar Nemzet rábukkant egy lehetséges okra.

Sápi az eltűnésekor egyszemélyi tulajdonosa volt a már felszámolás alatt álló Toro Security System (Toro) Vagyonvédelmi Kft.-nek. A speciális területen szolgáltatók szerint főleg őrzés-védéssel – személybiztonsági tevékenységgel – foglalkoztak, bár időnként magánynyomozást is végezhettek. A Toro alvállalkozóként dolgozott, gyakran alvállalkozók alvállalkozójaként, és a munkadíjat eleve a közterhek nélkül kapták meg.

Informátoraink szerint a politikához közel álló cégek egy része nyilvánvalóan lenyúlásra szakosodik, amire kiválóan alkalmas például az alvállalkozói lánc, amit egyes területeken egyébként is rendszeresen alkalmaznak. Ilyen az építőipar, a munkaerő-kölcsönzés vagy éppen az őrző-védő tevékenység. Sápi cége ez utóbbi területen tüntetett el igazolhatóan több mint 150 millió forintot, ám a képviselőt ennek ellenére nem vetette fel a pénz.

Nem hordott luxusöltönyöket, még csak elfogadható állapotú autója sem volt, s albérletben lakott. Azt nem sikerült kideríteni, hogy kinek a kasszáját gazdagította a több mint 150 millió forint.

A Torót 2010. augusztus 4-én hozták létre a baloldalhoz közel álló vállalkozók, Sápi 2011. május 27-én lett az egyik tulajdonos és egyben ügyvezető, ám utóbbi tisztsége még az év augusztus 8-án megszűnt, majd a vállalkozás száz százaléka a birtokába került.

Még abban az évben, 2011-ben minimális adózott eredményt értek el, 3,7 millió forintos bevétel mellett. A Toro 2015. január 1-jétől került fel az adóhatóság 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező vállalkozásokat nyilvántartó listájára.

A pontos összeg a társaság felszámolása és kényszertörlése után is adótitok, ám az éves beszámolókból kiderül, hogy a Toro 2013-ban roppant meg, amikor több mint hárommillió forint veszteséggel zárták az évet, 2014-ben pedig –176,533 millió forint adózott eredményt szerepeltettek a mérlegükben. Csak a NAV-nak tartoztak, így a 176,533 millió forint az elmaradt közteher összege, azaz éppen ennyi kárt okoztak a költségvetésnek. A felszámolás során nem sikerült olyan vagyonelemet találni, ami akár csak részben ellentételezte volna a tartozást.

Sápi tulajdonosi jogviszonya már eltűnése után, 2016. október 29-én szűnt meg, amikor kényszertörlési, majd felszámolási eljárás után a céget is törölték a nyilvántartásból. A baloldali politikus ugyanakkor 40 százalékban tulajdonosa volt a Wayland Kft.-nek is, amit szintén kényszerből töröltek 2018. május 29-én.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.