Az MKP elutasít a Fidesz EPP-ből történő kizárását célzó minden javaslatot

A felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elutasít minden olyan javaslatot, amely arra irányul, hogy kizárják a Fideszt az Európai Néppártból (EPP) vagy felfüggesszék a tagságát – tudatta a felvidéki magyar párt kedden az MTI-hez is eljuttatott sajtóközleményében.

Forrás: MTI2019. 03. 19. 16:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Néppárt (EPP) tagpártjaként az MKP küldöttsége is részt vesz a szervezet politikai gyűlésének március 20-i ülésén, amelyen megvitatják a Fidesz kizárására vonatkozó indítványokat.

„Az MKP-nak a gyűlésen két küldöttje és így két szavazata van. A felvidéki magyar párt egy esetleges szavazáskor elutasít minden, a Fidesz tagságának felfüggesztésére vagy a párt kizárására vonatkozó javaslatot” – mondta az MTI-nek Kocúr László, az MKP pártigazgatója.

Hangsúlyozta: az MKP azon a véleményen van, hogy a pártcsaládon belüli legkomolyabb vitákat is párbeszéddel kell megoldani. Leszögezte: az EPP-nek nem szabad engednie az európai baloldal nyomásának, amelynek jogállami ügyekben a saját háza táján van bőven „söprögetnivalója”, például Szlovákiában. Hozzátette: az Európai Néppárt eddig azért tudott erős maradni, mert – különösen a választások előtt – nem engedte megbontani az egységét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.