Bemutatták Gazsó Ferenc posztumusz művét

Gazsó Ferenc Iskola, társadalom, rendszerváltás címmel összeállított posztumusz művét mutatták be a tavaly elhunyt társadalomkutató szellemi hagyatékának ápolására alakult társaság ülésén.

Forrás: MTI2019. 11. 15. 20:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gazsó Ferenc Társadalomtudományi Társaság az üléséről az MTI-t pénteken tájékoztató közleményében azt is tudatta, hogy Gazsó Ferenc-emlékdíjat hozott létre, amelyet minden évben azoknak a 40 év alatti fiatal kutatóknak ítél oda, akik a Gazsó Ferenc által művelt témakörökben kiemelkedőt alkottak.

A bemutatott kötet eredeti szinopszisát még Gazsó Ferenc készítette, halálát követően Békés Zoltán és Harcsa István szerkesztette. Az új könyvbe bekerült egy olyan tanulmány is, amely először jelenik meg, a Stratégiai megfontolások az oktatási rendszer fejlesztéséhez címmel.

A Gazsó Ferenc-emlékdíjra idén több mint 30 pályázó jelentkezett, a zsűri a három legjobb pályamű között megosztva adta ki a díjat.

A szervezet tavaly decemberben közölte, hogy Gazsó Ferenc szellemi hagyatékának ápolása céljából társaságot alakítanak, fő céljuk Gazsó Ferenc oktatásügyi, ifjúságkutatási és a társadalmi esélyegyenlőségére irányuló munkásságának gondozása.

Gazsó Ferenc szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa tavaly június 26-án, életének 86. évében hunyt el. 1970-től a Társadalomtudományi Intézet tudományos kutatója, 1979 és 1983 között a közgazdaságtudományi egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1983 és 1989 között művelődésügyi miniszterhelyettes, majd 1989-2002-ben a közgazdaságtudományi egyetem szociológiai tanszékének egyetemi tanára volt. 2012-ben több évtizedes, a társadalompolitikában végzett tudományos, kutatói munkásságáért, oktatásszervezői, oktatónevelői szakmai közéleti tevékenységéért, példaértékű életpályája elismeréseként megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.