A bölcsődei dolgozók jelentős béremelését jelentette be Novák Katalin szerdán. A Budapesten tartott sajtótájékoztatón a család és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta, két lépésben úgy emelik a bölcsődei szakdolgozók bérét, hogy 2021-re átlagosan harminc százalékkal keressenek többet.
Mindez azt jelenti, hogy a bölcsődei szakdolgozók bére végzettségüktől, munkakörüktől és meglévő munkatapasztalatuktól függően 2020-ban minimum tizennyolcezer, maximum hetvenháromezer forinttal nő majd. Ezt követően 2021-ben pedig minimum huszonnégyezer, maximum százhatvanezer forintos emelésre kerül sor.
Az államtitkár elmondta, hogy a mostani béremelés azt jelenti, hogy a legtöbb bölcsődei szakdolgozói munkakörben 2010-hez képest mintegy háromszorosára emelkedik a bérezés.
A politikus emlékeztetett rá, hogy ötvenegyezer bölcsődei férőhely van ma hazánkban, ami jelentősen meghaladja a 2010-es huszonhét ezret. A kormány célja, hogy 2022-re hetvenezer férőhely legyen, ami minden igényt kielégít majd.