Kevés olyan egészségügyi intézmény van Magyarországon, amelyikbe kifejezetten jóleső érzés belépni – persze kizárólag vendégként, nem páciensként vagy szülőként. Ilyen az idén 180 éves Bókay utcai Gyermekklinika, hivatalos nevén a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikája, amelynek patinás épülete a régi és az új együttélésének szinte tökéletes példája.

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.