Id. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzetnek elmondta, az évek alatt, európai szinten euró milliárdokat fizettek ki ezekben az ügyekben kártérítés címén. – S ha ezekben az ügyekben valóban összeférhetetlen bírák jártak el, akkor számos döntés megkérdőjelezhető, és ennek nemcsak erkölcsi, hanem anyagi következményei is lehetnek. Emiatt az Európa Tanácsnak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának is elemi érdeke, hogy utóbbi tisztázza magát a kutatásban felvetett vádak alól. Annál is inkább, mert nemcsak az összeférhetetlenség gyanúja merült fel a kutatás alapján, hanem az is, hogy
olyan bírák is részt vettek a döntések meghozatalában – tanárok vagy éppen aktivisták –, akik nem rendelkeztek a szükséges jogi képesítésekkel.
Ők sokszor a profi bírák által meghozott döntéseket írták felül. Ez példátlan az európai joggyakorlatban, és ezek tudományos és nem politikai megállapítások, ezért kell komolyan venni a kutatásban foglaltakat – fogalmazott id. Lomnici Zoltán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!