Huszonkettedik alkalommal tart évértékelő beszédet Orbán Viktor, az esemény február 16-án, vasárnap a Várkert Bazárban lesz – értesült a Magyar Nemzet. A miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően elemzi az ország helyzetét nemzetközi kitekintésben is, beszél majd az elért eredményekről, a következő időszak kihívásairól és a kormányzati feladatairól. Úgy tudjuk, Orbán Viktor ismét nagy horderejű bejelentésekre készül, többek között újabb gazdaságvédelmi akcióterv és a családok megerősítését szolgáló intézkedések ismertetése várható, amelyeket már előtte, a február 12-13-i kihelyezett frakcióülésen is megvitathatnak a kormányzó pártok. A beszédnek külön jelentőséget ad, hogy mérföldkőhöz érkezett a kormány, idén tíz éve áll az ország élén a Fidesz–KDNP-szövetség, ezért a miniszterelnök értékelésében összegezheti, hogy milyen fejlődésen ment keresztül hazánk 2010 óta. A második, harmadik és negyedik Orbán-kormány fő vezérlő elve a nemzeti szuverenitás erősítése, ez jelenik meg a gazdasági és pénzügyi döntésekben, a külpolitikában és a szellemi életben is.
Navracsics Tibor: Milliárdokhoz jutnak a járások
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter lapunknak elmondta, hogy egymást erősítik a különböző fejlesztéspolitikai programok.