Fidesz: Igaz, hogy kétmillió migránskártyát osztott ki az Európai Bizottság?

A Fidesz választ vár arra, valóban igaz-e, hogy kétmillió migránskártyát osztott ki az Európai Bizottság.

Forrás: MTI2019. 04. 25. 12:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: miközben a Magyarországon elfogott szír terroristavezér Haszan F. még mindig előzetesben van, újabb megdöbbentő adatok láttak napvilágot a brüsszeli migránskártya-programról. A jelek szerint nem is egy, hanem legalább kétféle migrációs kártya létezik, Törökországban és Görögországban is osztogatják ezeket a pénzzel feltöltött különböző kártyákat.

Halász János azt mondta, az Európai Bizottság kezdettől fogva terel és félrebeszél ebben az ügyben. Először megpróbálták letagadni, hogy van ilyen program, majd később elismerték a migránskártyák létezését, sőt nagy sikerként jellemezték, még akkor is, ha ilyet terroristák is kaphattak.

A kormánypárti politikus feltette a kérdést: valóban igaz, hogy kétmillió migránskártyát osztott ki Brüsszel? Netán ennél is többet? Hányféle ilyen kártyát használnak, összesen hány milliárd eurót utaltak ezekre? Hogyan, kik és mikor ellenőrizték, hogy kinek adnak ilyen kártyákat? – firtatta.

Miután ezen kérdésekre továbbra sincs válasz, Orbán Viktor hét pontja különösen aktuális, azaz a migránskártyákat meg kell szüntetni, mert ezzel Brüsszel csak tovább növeli az Európát sújtó migrációt és terrorveszélyt – jelentette ki Halász János.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.