A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Gulyás Gergely kijelentette, a kormány álláspontja, hogy állami hatáskör, a bevándorlók befogadása, és az is kell maradjon, de tény, hogy vannak egyes városok Európában amelyek önként befogadnak bevándorlókat. Ennek ismeretében tehát – a miniszter szerint – balliberális politikusok polgármesterré választása nem nevezhető életbiztosításnak.
Azt is megkérdeztük a kormányinfón, hogy a Thomas Cook csődje miatt ragadtak-e külföldön magyarok, és mit tehetnek, hogyan segítenek nekik. A miniszter elmondta, egyelőre nem tudnak róla, hogy lennének olyanok, akik a vállalat csődje miatt bajba kerültek, de ha lenne ilyen eset, a külügyminisztérium a külképviseleteken keresztül tudja kezelni a helyzetet. Gulyás Gergely emlékeztetett rá, hogy a Thomas Cook magyarországi leányvállalata nem jelentett csődöt.
Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter kijelentette, nincs az alkalmatlanságnak nagyobb bizonyítéka, mint, hogy a saját jegyzője szerint is csak azért nincs csődben Zugló, mert hitelből él. Aki így irányítja a kerületét, annak nem kell feltétlenül a közélettel foglalkoznia életvitelszerűen – vélekedett Gulyás Gergely, aki egy nemrég napvilágot látott hangfelvétel kapcsán azt is elmondta, hogy a balliberális oldalon maffiamódszerek uralkodnak, és Karácsony Gergely maga sem bízik meg az őt támogatókban, sőt van, hogy az ellenzéki összefogás jelöltjei ellen szurkol.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!