Háromszázezret érhet egy jó vizsga

Csaknem négyszeresére emelkedik az ösztöndíjasok száma a szakképzésben: míg az idén 33 ezren kaphatnak juttatást, 2021-ben már 110 ezernél is több diá­kot fog támogatni az állam. A kezdetben havi 7-14 ezer forintos ösztöndíjat a duális időszakban már 25-60 ezer, sőt a képzés végén akár 100 ezer forintos munkabér váltja fel. A hátrányos helyzetűek emellett havi 30 ezres tehetséggondozási ösztöndíjra is pályázhatnak. A szakmaszerzéskor pedig mindezen túl még 150-300 ezer forintos pályakezdési juttatást is zsebre tehetnek a sikeresen vizsgázó fiatalok.

Csókás Adrienn
2019. 11. 12. 10:54
Oktató és diák is jól jár a rendszer átalakításával és megreformálásával Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pölöskei Gáborné beszélt arról is, hogy az oktatóknak speciális minősítési rendszert dolgoznak ki, amelynek keretében négyévente kell 60 órás továbbképzésen részt venni. Az új bérezés pedig biztosítani fogja a teljesítmény- és minőségalapú differenciálást, de ezt nem központilag fogják meghatározni, hanem a munkáltatók, az igazgatók dönthetnek majd arról, hogy melyik kolléga mekkora fizetésemelést kapjon. – Nem lesz bérfeszültség, mert véleményem szerint nincs olyan, hogy mindenki teljesen azonosan végzi a munkáját. Igenis van különbség. Aki többet vállal, keressen többet! Aki jobban végzi, keressen többet! – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, jelezve, a többségnek százezres mértékű lesz az emelés, egyeseknek akár meg is duplázódhat a keresete.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.