A közlemény szerint a honvédek biztonsága érdekében a Magyar Honvédség megtette a szükséges intézkedéseket.

Itt vannak az új adatok, meggyőzően vezet a Fidesz
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
A közlemény szerint a honvédek biztonsága érdekében a Magyar Honvédség megtette a szükséges intézkedéseket.
Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki szerda hajnalban az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra – az Ain al-Aszad bázis mellett támadást intéztek az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra is -, hogy megtorolja azt, hogy az amerikai Bagdadban meggyilkolták Kászim Szulejmáni tábornokot, a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz különleges egység parancsnokát.
A parlament decemberben hosszabbította meg 2021. december 31-ig a Magyar Honvédség részvételét 200 katonával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben az Iraki Köztársaság területén. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz.
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán szolgálatok
Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere
Retró kvíz: csak egy igazi Edda rajongó tudja minden kérdésre a választ
Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó
4 csillagjegy, akinek a nyári kalandból életre szóló szerelem születhet
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
Különleges dámszarvas született a Budakeszi Vadasparkban + fotók
A liverpooli legenda a maiak közül leginkább Szoboszlaiban látja önmagát
A Gubacsi-híd leszakadt gyalogos felüljárójáról egyeztetett Szentkirályi Alexandra
Lenőni Azahriah mellé
A luxusfeleség: Olena Zelenszka
Hallgatásba burkolózik a drag queen, aki a pride-on gúnyt űzött a kokárdából + videó
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Hasznos tanácsok, hogy az első alkalom jó élmény legyen.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.