Június elsejétől kezdődnek az egészségügyi szűrések

Az új típusú koronavírus-járvány mérséklődése lehetővé teszi, hogy a hazánkban bevezetett korlátozó intézkedések részleges feloldása mellett június 1-jétől a szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálatok is újraindulhassanak. A hátrányos helyzetű települések lakóit nyár elejétől szűrőbuszokkal keresik fel, és még az idén megtörténik az intézmény immunkémiai laboratóriumának bővítése.

Veres László
2020. 05. 27. 6:14
null
Érszűkületmérés Budakalászon 2019-ben – nyáron folytatják a vizsgálatokat Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Magyar Nemzet megkeresésére adott tájékoztatása szerint június első napjaiban útnak indítják azokat az autóbuszokat, amelyek azokban a térségekben is lehetővé teszik a népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzését, ahol nincs ehhez szükséges infrastruktúra, vagy az ott élők csekély számban keresik fel az egészségügyi intézményeket. A programban elsődlegesen a kormányhatározatban nevesített felzárkózó települések érintettek, azonban a szűrőbuszokkal az ország valamennyi hátrányos helyzetű településére szervezhető vizsgálat.

Hozzátették: a lakosság körében nagy az igény arra, hogy egyes szűrővizsgálatokat utazás nélkül, helyben tudjanak igénybe venni. Az NNK hangsúlyozta, hogy idén, tekintettel a járványügyi helyzetre, a szűrésbe vont páciensek számának meghatározásánál a biztonság maximális szem előtt tartása lesz az elsődleges szempont, a jövőben pedig arra törekszenek, hogy ne eseti, ad hoc jellegű programokat bonyolítsanak le, hanem következetes szervezéssel, rendszerbe illesztetten valósuljon meg e tevékenység.

A tavalyi tapasztalatokkal kapcsolatos kérdésünkre a Népegészségügyi Központ közölte: a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettel szoros együttműködésben életre hívták a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat programelemet, amellyel minden településen egységesen biztosították az általános állapotfelmérésen, kardiológiai és nőgyógyászati szűrővizsgálaton való részvételt, illetve – az arra jogosultaknak – a vastagbélszűrési egységcsomagot.

Érszűkületmérés Budakalászon 2019-ben – nyáron folytatják a vizsgálatokat
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A szervezett méhnyakrákszűrésre a meghívókat előre kiküldték, de azokat sem utasították el, akik nőgyógyászati vizsgálatot kértek. A további szűréstípusok a NNK-val szerződéses jogviszonyban álló helyi egészségügyi szolgáltatók szabad kapacitásának függvényé­ben voltak biztosítottak, így lehetőség volt többek között angiológiai, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatokon, valamint dietetikai tanácsadáson való részvételre.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig egyévesnél idősebb gyerekeknek szervezett szemészeti szűrést. – A 2019-es lakossági szűrővizsgálat kilenc megye 31 településén 37 szűrési napon keresztül zajlott. A program során az együtt futó három szűrőbusz több mint 18 ezer kilométert tett meg, az egyes szűrési napokon napi tíz órában átlagosan húsz fő dolgozott, ezzel hozzávetőleg 7400 munkaórát teljesítve. Ezen idő alatt a szűrésen résztvevők száma 2329 fő volt – számszerűsítette az eredményeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

A tüdőrákot követően a vastagbélrák a második leggyakoribb oka a daganatos halálozásoknak, a betegek száma hazánkban és világszerte egyaránt nő. A daganat lassan fejlődik ki, és a modern, célzott terápiáknak köszönhetően korai stádiumában aránylag jól gyógyítható, éppen ezért kiemelten fontos a minél korábbi felismerése. A vastagbélszűréssel kapcsolatos érdeklődésünkre elmondták, hogy az NNK kiépített egy minőségi szűrő-kolonoszkópos hálózatot, amelynek mind a személyi, mind a tárgyi feltételei adottak. Jelenleg országosan 55 ellátóhely biztosítja a székletvér-vizsgálati eredmények alapján érintett lakosok tisztázó célú kolonoszkópos vizsgálatát, és több új intézménnyel folynak tárgyalások a csatlakozás érdekében.

Jelezték azt is, hogy a Komplex népegészségügyi szűrések projektrészeként ezidáig 24 darab kolonoszkópos tornyot szereztek és üzemeltek be, a projekt második szakaszában pedig további 25 ilyen eszköz megvásárlására nyílik lehetőség, ami által további szolgáltatók bevonása realizálódhat. Az NNK arról is tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy egy nagy teljesítményű, automatizált vizsgálóberendezés beszerzése révén megkezdődött a székletmintákat vizsgáló immunkémiai laboratóriumuk kapacitásbővítése, valamint a laboratórium fizikai bővítése még ebben az évben megvalósul. – Ezen időszak alatt is folyamatosan történik a beküldött székletminták vizsgálata, amihez a jelenlegi laborkapacitás elegendő – hangsúlyozza az NNK közleménye.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.