Költségvetés és előzetes regisztráció: borul a parlament

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagyüzem lesz a jövő héten a parlamentben, de új forgatókönyv szerint. Az előzetes regisztráció és Áder egyik visszadobott törvénye napirendre kerül.

LM
2012. 10. 11. 14:01

Áder egyik kifogásáról is döntenek

Az Országgyűlés dönt az Áder János köztársasági elnök által a héten megfontolásra visszaküldött egyik törvényjavaslat újbóli elfogadásáról is. A jogszabály a szeptember 24-én megszavazott, a településfejlesztéssel, -rendezéssel és az építésüggyel összefüggő törvények módosítása, amelynek egy pontját Áder János tartalmi szempontból kifogásolta. György Bálint elmondta: azt egyelőre nem tudni, hogy a másik visszaküldött jogszabály – a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosítása – mikor kerül újra az Országgyűlés elé.

Szavaznak az előzetes választási regisztrációról

Hétfőn szavaznak a képviselők az előzetes választási regisztrációról szóló alaptörvény-módosításhoz, az új postatörvényhez, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyonának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. számára való átadását biztosító javaslathoz benyújtott módosító indítványokról is. Kedden reggel folytatódik az új földtörvény általános vitája.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.