Az NEKB elnöke úgy fogalmazott: „egyre merészebbek azok a megnyilatkozások, amelyek a nemzeti gondolat lényegét akarják darabokra hasogatni”. Hozzátette: a „demokrácia-felfogás parttalansága” miatt olykor felvetődik benne a kérdés, nem kéne-e a büntetőtörvénykönyvben gondoskodni az eszmények védelméről.
Radnainé Fogarasi Katalin a Nöri főigazgatója előadásában felidézte: az 1990-es években jelentős társadalmi igényként jelentkezett a temetőket és temetési tevékenységeket szabályozó jogterület korszerűsítése. Új szolgáltatási igények jelentkeztek, amelykehez hiányoztak a szakmai normák, megváltoztak a tulajdonviszonyok és csökkent az állami szerepvállalás.
Az új, 1999-es temetői törvénybe elsősorban a nemzeti kegyeleti kultúra magasabb szintre emelése céljából került be a Nemzeti Kegyeleti Bizottság (NKB) létrehozásának igénye.
A bizottság működése első éveiben több törvényalkotásban, jogszabály-kiegészítésben vett részt. Titkárságával megalkották a nemzeti gyásszal, valamint a nemzeti sírkerttel kapcsolatos jogi fogalmakat, eljárásokat és saját működési szabályzatukat is.
2001-ben megkezdték a napjainkban is tartó feladatot, hogy a nemzeti sírkert részévé sorolják kimagasló életművű emberek sírhelyeit. A főigazgató ismertette: jelenleg 5867 védett – tehát nem megszüntethető – sírhely és 20 védett temetőrész van országszerte, melyek kétharmada Budapesten található.
A bizottság titkársága húsz év alatt körülbelül ötszáz sírhelyről gondoskodott. A felújított sírok között van Bethlen István, Illyés Gyula, Deák Ferenc, József Attila, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kabos Gyula, gróf Batthyány Lajos és Kossuth Lajos nyughelye – sorolta a főigazgató.
2006-tól a bizottság feladata lett a nemzeti és a történelmi emlékhelyek meghatározására, neve ekkor módosult Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságra.
2013-ban a bizottság számos új feladattal megbízott titkárságából megalakult a Nöri.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!