idezojelek

Kunhalmi Ágnes keményen beszólt Dobrevnek

Ebből baj lesz!

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined
Fotó: Clemens Bilan

Azt már megszokhattuk, hogy amikor Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke nyilatkozik, arra érdemes odafigyelni. No nem ám azért, nehogy véletlenül lemaradjunk a fontos, magvas és építő gondolatokról, sokkal inkább azért, mert valami vicces blődséget bizonyára elkottyant. Több ízben saját magát is kinevette egy-egy bakija után. Most azonban nem vicces dolgot mondott, sokkal inkább merészet. Hiszen most a szivárványkoalíció atyjának, az ellenzéki figurákat marionettbábuként mozgató Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának nyomott egy fricskát. Kunhalmi Ágnes a 168 Órának adott interjút, amely során az újságíró az alábbi kérdést tette fel:

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Csodálkozunk, hogy ön a női kvóta élharcosaként nem Dobrev Klárát látja Magyarország következő és egyben első női miniszterelnökeként.”

Mire a szocik társelnöke az alábbi választ adta:

„Általában jót tenne Magyarországnak, ha több nő lenne a politikában. Viszont nem attól lesz valaki jó politikus, mert nő. A kvóta mellett folyamatosan ki fogok állni, mert ez egy eszköz, amely segíti a nőket politikai szerephez jutni. A nők a belépésnél ütköznek a legtöbb nehézségbe, a kvóta ebben tud segíteni. Svédországban például már nem is alkalmazzák, mivel ma már anélkül is magas a kulcspozíciót betöltő női vezetők száma. Mindig a konkrét politikai helyzetet és a történelmi szituációt kell vizsgálni. Most éppen azt a pillanatot, ahol nekünk meg kell nyerni a választást. Dobrev Klára egy nagyon erős, határozott és sikeres politikus, de jelen pillanatban nem tudja olyan módon egyesíteni és integrálni a magyar társadalmat, mint Karácsony Gergely. […]”

Hoppá! Nem semmi!

Ízlelgessük csak Kunhalmi válaszát: attól nem lesz valaki jó politikus, mert nő, illetve Dobrev nem tudja egyesíteni és integrálni a magyar társadalmat…

Ebből baj lesz. Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc nem arról híresek, hogy csak úgy, szemrebbenés nélkül elviseljék a kritikát, még akkor sem, ha történetesen a saját oldalukról érkezik.

Mindent egybevetve, nagyon örülünk Kunhalmi Ágnes megvilágosodásának a DK miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatban, hiszen mi ezt már eddig is tudtuk.

Attól azonban valóban tartunk, hogy ezért a kicsúszott mondatáért Kunhalmi komolyan számon lesz kérve, mert Feri nem felejt.

De azt leszűrhetjük az elmúlt hetek, hónapok történései alapján, hogy bizony ez az összetákolt ellenzéki összefogás erősen recseg-ropog. Ami, valljuk be, nem is csoda, hiszen hazugságra és széthúzásra nem lehet hosszú távon építeni. Még akkor sem, ha a tervezett összefogás szereplői a hatalom megszerzéséért mindenre képesek.

Zajlik tehát az élet az ellenzéki térfélen. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Borítókép: Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) társelnöke az Európai Szocialisták Pártja (PES) által Bátorsággal Európáért mottóval megrendezett berlini konferencián 2021. június 26-án – Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.