A politikus sajtótájékoztatóján – melyet Márki-Zay Péter (független) polgármester támogatói többször is közbekiabálásokkal zavartak meg – felidézte, a városházáról kikért dokumentumok alapján bebizonyosodott, az önkormányzati bérlakásokról döntő LTT-t irányító MSZP-s képviselő lányának tavaly december 17-én a helyi rendelettel ellentétesen hosszabbították meg bérleti jogviszonyát, majd négy nappal később összesen 40 százalék kedvezménnyel vásárolta meg az ingatlant, anélkül hogy az ehhez szükséges közgyűlési döntés megszületett volna.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.