A nem létező alagutak után, most a nem létező mozdonyvezető-hiány okozott zavart az ellenzéki kommunikációban.
Egymásra találhat Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc
A Tisza Párt és DK együtt darálhatja be a baloldali kispártokat.
A nem létező alagutak után, most a nem létező mozdonyvezető-hiány okozott zavart az ellenzéki kommunikációban.
Azok után, hogy nem is oly rég kiderült, az új, emeletes motorvonatok nem olyan vasúti vonalon közlekednek, ahol alagutak lennének, így azok forgalomba helyezése nem jelent problémát, most négy elővárosi járat kimaradása kapcsán próbáltak hisztériát kelteni és cikkeztek aggasztó szakemberhiányról.
A valóság ezzel szemben az – derült ki a hivatalos kommünikéből –, hogy a mozdonyvezetői a legjobban kereső állás a vasúttársaságnál. Átlagosan bruttó 650 ezer forint a fizetésük, egyes mozdonyvezetők bére pedig meghaladja a bruttó egymillió forintot.
Az embernek lassan az az érzése, hogy a magyarországi létező ellenzék teljesítménye még a mondabeli vak tyúknál is szánalmasabb, hiszen az a szegény pára legalább néha talált egy-egy szemet.
Azonban most olybá tűnik, hogy szerencsétlen ballibeinket ismét elgázolta – szerencsére csak képletesen – egy nem létező alagútban hajtó, valójában csak délibáb mozdonyvezető által irányított fantomvonat.
A Tisza Párt és DK együtt darálhatja be a baloldali kispártokat.
A miniszterelnök a Cseh Tamás estet tekintette meg az Erkel Színházban.
A baj idején nem láttunk. Most meg hazudozol – írta Takács Péter a kormány járványügyi lépéseit több év távlatából támadó Tisza Párt vezéréről.
A hét második felében azonban újra változni fog az időjárás.
Menczer Tamás: A bevándorlás bűncselekményeket és terrortámadásokat jelent
Orbán Viktor: Fantasztikus előadás egy inspiráló művészről
Ezeket okozza a La Niña és az El Niño
A román ügyészség eljárást indított a holland múzeumból elrabolt dák műkincsek miatt
Nem úsztuk meg, ők várnak a kézisekre a világbajnokságon
A BYD a világ egyik, ha nem a legdrágább autópiacán vette át a vezetést.
Ripacskodás, sorozatos önellentmondások – Ki is valójában Nagy Ervin? + videó
Az MU egyszer találta el a kaput, de egy szerencsés góllal így is nyert
Durvul a helyzet Salgótarjánban, újfajta drog szedi áldozatait
Szoboszlai Dominikékkal szembe szállna Marco Rossi felfedezettje
Majka rendkívül csattanós választ kapott + videó
Kavarás a kézilabda-vb-n: változik a magyar válogatott negyeddöntős menetrendje
A Tisza Párt és DK együtt darálhatja be a baloldali kispártokat.
A miniszterelnök a Cseh Tamás estet tekintette meg az Erkel Színházban.
A baj idején nem láttunk. Most meg hazudozol – írta Takács Péter a kormány járványügyi lépéseit több év távlatából támadó Tisza Párt vezéréről.
A hét második felében azonban újra változni fog az időjárás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.