Szájmaszkokat varratnak és fertőtlenítőszereket osztanak a vidéki önkormányzatok

Védőmaszkok varratására, fertőtlenítésre, a kórházba érkező betegek előszűrésére koncentrál a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben több vidéki, illetve fővárosi kerületi önkormányzat.

Forrás: MTI2020. 03. 30. 18:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A debreceni polgármesteri hivatal munkatársai szállítják ki a fertőtlenítőszert minden helyi háziorvosnak és házi gyermekorvosnak – közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel.

Közleményük szerint a napokban ezer, 500 milliliteres műanyag flakonos kézfertőtlenítőt juttatnak el a háziorvosoknak, a házi gyermekorvosoknak, az ügyeletes bölcsődének és óvodáknak.

Hajdúnánás önkormányzata két ózongenerátort vásárolt, a gépekkel fertőtleníteni lehet a gépjárműveket és a helyiségeket. Az egyik ózongenerátort a helyi mentőállomásnak adták, a másikat a közintézményeikben használják – közölte az önkormányzat. Jelezték azt is, hogy a külföldről hazatérők elkülönülésének segítésére a hajdúnánási gyógyfürdő területén lévő Korona szállót ideiglenesen karanténszállássá alakították át.

Keszthelyen az Asbóth Sándor Szakközépiskola nőiruha-készítő tanulói hétfőn mosható egészségügyi maszkok varrását kezdték meg – az első 120 darabot át is vette Nagy Bálint polgármester -, az ezer darab gyártásához a fenntartó Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szerezte be a szükséges textilanyagot. Ezeket már a lakosság kapja, miután a múlt héten az önkormányzati intézményeket, a mentőállomást és a városi kórházat már ellátták hasonló maszkokkal, amelyeket keszthelyi varrónők készítettek.

Az Orosházi Kórház várhatóan a héten használatba veszi azt a hat konténert, amelyben előszűrik az intézménybe érkező betegeket. A konténerek – amelyekre az önkormányzat hatmillió forintot adott – pénteken érkeztek meg, jelenleg tart az átalakításuk, fertőtlenítésük. Ezzel egy időben a sürgősségi betegellátó osztályt (sbo) átépítésekkel légúti és nem légúti részlegre választották szét, hogy a fertőző betegeket elkülöníthessék. Ha a konténervizsgálóban történt előszűrésen koronavírus-fertőzés gyanúja merül fel, a beteg kizárólag a légúti sbo-ra kerülhet. Őket az eljárásrend szerint további gyógykezelésre a Békés Megyei Központi Kórház gyulai járványkórháza fogadja.

A Békés Megyei Könyvtár épületében létrehozott természettudományos laborban 3D-s nyomtatókkal és a rendelkezésre álló alapanyagok felhasználásával arcvédő maszkokat gyártanak – közölte Koszecz Sándor laborvezető.

Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc a Facebook-oldalán hétfői videoüzenetében elmondta: ingyen juttatnak maszkokat a közintézményekben dolgozóknak, a bolti eladóknak, a piaci árusoknak, a taxisofőröknek és a bölcsődék, óvodák, iskolák alkalmazottainak. A lakosság is kap maszkokat, háztartásonként legfeljebb kettőt, ezt keddtől igényelhetik telefonon a városházán. A szájmaszkokat szerdától kezdik majd osztani térítésmentesen a lakosoknak.

Szalay Ferenc múlt heti felhívására a szolnoki kórházak közül a Hetényi alapítványának számlájára 14,5 millió, a MÁV kórház alapítványáéra mintegy 8 millió forint érkezett egy hét alatt. A szolnoki önkormányzat 10 millió forint értékben támogatja a két kórház munkáját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.