Október közepétől elérhető az ingyenes influenzaoltás

Továbbra is Európa élmezőnyében van Magyarország a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

Nagy Orsolya, Végh Attila
2020. 10. 01. 11:01
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kormányülésen először a vírushelyzettel foglalkoztunk, a magyar fertőzöttségi számok Európa középmezőnyében vannak, ám a legjobban védekező országok között van hazánk – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti Kormányinfón. Azt is közölte: az eddig meghozott szabályokat fenn kell tartani, a határzárat egy hónapra meghosszabbítja a kabinet.

– A maszkviselés kötelezettségét, a kórházakban a látogatási tilalmat fenntartjuk, az iskolákban megkezdődött a testhőmérséklet-mérés , október közepétől elérhető lesz az influenzaoltás is – sorolta a miniszter, azt is hangsúlyozva: az országnak működnie kell. Legfontosabbnak a munkahelyvédelmet nevezte. Szavai szerint négy és fél millió fölötti a dolgozók száma, s 1,4 millió munkahely megőrzéséhez járult hozzá a kormány. Hozzátette: a magyar gazdaság lassulni fog, de az uniós átlagánál kisebb mértékben. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az ingyenes influenza elleni oltás részleteivel kapcsolatban elmondta, hogy 1,3 millió szérumot osztanak szét idén. Arról is tájékoztatott, hogy az óvodákban is lesz testhőmérséklet-mérés, hőkapukat olyan iskolában helyeztek el, ahol egy bejáraton négyszáz tanuló mehet be.

Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta: az operatív törzs azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki egy oltási tervet. A háziorvosok szakmailag eldöntik, ki oltható be, és ki az, aki nem. Egyenlőre nincs hír arról, hogy a tünetmentes koronavírus-fertőzöttekre káros lenne az oltás, de ha bármilyen kombinációban ártalmas lenne, akkor erre is lesz iránymutatása az operatív törzsnek.

A miniszter kérdésre válaszolva közölte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyeztet a Magyar Orvos Kamara elnökével az orvosok béremelése kapcsán. Mint mondta, a tárca azt is javasolja, hogy a hálapénzt nyilvánítsák bűncselekménnyé. – Döntés nem született, tárgyalások zajlanak. Jelenleg, ha a hálapénzt előre kérik, akkor bűncselekmény, ám amennyiben valaki utólag ad, az jelenleg nem minősül annak – tájékoztatott Gulyás Gergely. A miniszter azt is közölte, hogy a hőmérők kiszállítása az iskolákban rendben zajlott, az iskolákban ritkán fordul elő, hogy bárki lázasan menne be.

Az őszi érettségivel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a járványveszély miatt most is szankciók nélkül lehet visszalépni a vizsgáktól.

– Ma EU-csúcstalálkozó van, ahol a legfontosabb téma az állam- és kormányfők között korábban megkötött megállapodás, melynek esetében a közös hitellel ugyan nem értettünk egyet, de a déli államok iránti szolidaritás miatt megállapodtunk – számolt be róla a miniszter.

Gulyás Gergely hozzátette, hogy Magyarország a jogállamiság barátja, a kettős mérce miatt viszont a magyar polgárokat sértegették az Európai Unióban. – Magyarország igazságügyi minisztere erre világos választ adott, 11 Soros György által támogatott szervezet adta az alapot a méltánytalan sértegetésnek. A miniszterelnök éppen úton van Brüsszelbe a közös uniós hitelfelvétel céljából a déli államok migrációs megsegítésére – fogalmazott.

A tárcavezető azt is közölte, hogy a kormány tegnap döntött az SZFE jövő évi költségvetéséről, hárommilliárd forintot kap az egyetem, ennek a fele oktatásra megy, de jut pénz béremelésre, fejlesztésre is, ez kétszerese az eddigi költségvetésnek. Nyomatékosította, hogy a kormány minden alapítványi felsőoktatási intézményt támogat. Újságírói kérdésre Gulyás Gergely azt mondta: a kormány megbízik az SZFE kuratóriumában, innentől nem az állam ellenőrzi a felsőoktatási intézményeket. – Valaki tüntetni akar, valaki tanulni, a kuratórium talál majd megoldást erre a helyzetre, az állam a pénzügyi támogatásról megállapodott vele – fogalmazott a miniszter.

Demeter Ervinnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal leköszönő vezetőjével kapcsolatos újságírói kérdésre Gulyás Gergely azt hangsúlyozta, hogy nagyra becsülik Demeter közéleti pályafutását, a távozásával kapcsolatos megjegyzések pedig valótlanok és méltatlanok.

A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás Gergely elmondta, hogy a miniszterelnök Věra Jourová EU-biztosnak megfelelően reagált annak a Magyarországot érintő megállapításaira.

A miniszter kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy októberben újra ülésezik a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT), s a kormány is tesz javaslatokat. Szavai szerint a Dél-budai Centrumkórház fejlesztése jól halad, a tender nyertese jövőre elkészíti a részletes kiviteli tervek dokumentációját. A budapesti dugók ügyében és a Lánchíd, valamint a köztisztaság romló helyzetéről is szeretnének szót váltani Budapest városvezetésével.

Gulyás Gergely arra a felvetésre, hogy Magyarország kiáll-e Izrael mellett az ENSZ-szel folytatott vitájában, azt hangsúlyozta, hogy nézetkülönbségek mindig is lesznek. – Az ENSZ-ben kevés Izrael-barát döntés született, Magyarország nem támogat megalapozatlan elítélő nyilatkozatokat – tette hozzá.

A román helyhatósági választásokkal kapcsolatos kérdésre a miniszter aláhúzta, hogy az anyaország az adott nemzethez tartozó közösségeit legitim módon támogathatja.

A Liget projekt körüli vitát egy pohár vízben keletkezett viharnak nevezte a miniszter. – Karácsony Gergely főpolgármester az előterjesztését a FKT ülése után megtehette volna, ezért éltünk azzal a jogunkkal, amit a kiemelt beruházások kapcsán megtehetünk. További párbeszédre októberben kerülhet sor, a kormány tartja a szavát – fogalmazott a miniszter, aki a Biodómra vonatkozó kérdésre úgy reagált, hogy a kormány több tízmilliárddal támogatta a beruházást, itt lenne az ideje, hogy a főváros befejezze, és átadja azt az embereknek.

Karácsony egy éves regnálását értékelve Gulyás Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy romlott a köztisztasági helyzet, a hajléktalanok újra megjelentek az utcán, és hatalmas dugók alakultak ki az utakon. Rossz döntésnek nevezte a nagykörúti autósáv lezárását, mivel a kerékpárosok alig használják a hevenyészett bicikliutat. – A rakpart hétvégénkénti lezárása viszont nem okozott fennakadásokat, azt támogatni tudjuk – fogalmazott.

Gulyás Gergely arra is kitért, hogy a Pénzügyminisztérium gazdasági előrejelzései szerint a kormány ötszázalékos gazdasági visszaesésre számít. A tárcavezető szerint az operatív törzs egyelőre nem ajánlja bevezetni az utcán, közterületen történő kötelező maszkviselést.

Arra a felvetésre, hogy késnek az álláskeresési járadékok, a miniszter közölte: néhány kormányhivatalból érkezett ugyan ilyen ügyben bejelentés, ám az ország nagyobb részében nincs probléma. Kérték a kormányhivatal vezetőit, hogy gyorsítsák fel az ügyintézést. Egy másik újságírói kérdésre Gulyás Gergely úgy reagált: a kaszinókra nem vonatkozik az este 11 órás zárás, de a felvetést jogosnak nevezte, s továbbítani fogja az operatív törzsnek.

Az alapjövedelem intézményével összefüggésben a miniszter azt hangsúlyozta, az emberek többsége megdolgozik a jövedelméért, ezért az igazságtalan lenne velük szemben. – Munka nélkül tönkre menne az ország. Mi a másik irányba indultunk, aki akar dolgozni, annak az állam ad munkát. A foglalkoztatási rendszer azt bizonyítja, hogy később a piacon találtak munkát a programban résztvevők – jelentette ki Gulyás.

A kormánynak a határzárral kapcsolatos álláspontjáról a miniszter úgy fogalmazott, hogy mivel a vírus második hulláma egyértelműen külföldről érkezett, ezért a lehető legnagyobb biztonság a határzárral, a karanténnal biztosítható. Hozzátette: Magyarország továbbra sem fogad be egyetlen migránst sem. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta: mivel a gazdaság, az élet működéséhez szükséges lehet külföldre utazni – például üzleti tárgyalások lefolytatása céljából –, ezért ez most is biztosított.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.