Még a nyelvvizsgákat is elhalasztják

A tavasszal tervezett tanfelügyeleti, pedagógusminősítési és audit­látogatásokat felfüggesztik, a nyelvvizsgák lebonyolítására igyekeznek a lehető leghamarabbi, biztonságos időpontban sort keríteni.

Csókás Adrienn
2020. 03. 18. 6:29
null
Sok felvételizőnek hiányozhat majd a pluszpont Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bajba kerülhetnek azok a felvételizők, akik szeptemberben kezdenék meg tanulmányaikat a felsőoktatásban, és még nem nincs nyelvvizsgájuk. Bár az egyetemi jelentkezéseket már be kellett adni, a fiatalok ráérnek július 9-ig feltölteni a nyelvvizsga-bizonyítványokat. Így joggal számolhattak a pluszpontokkal azok is, akik a megméretést az utolsó pillanatra hagyták. A járvány okozta rendkívüli helyzet viszont a nyelvvizsgákra is kihat, az államilag akkreditált központokban nem tartják meg a márciusi és áprilisi vizsgákat, sőt sok helyen még a májusiakat sem. – Az Oktatási Hivatal már bekérte a vizsgaközpontok állásfoglalásait, és egészen néhány nappal ezelőttig voltak még vizsgahelyek, amelyek a sikeres továbbtanulás érdekében megszervezték volna a számonkéréseket, de a hallgatók és a vizsgáztatóik egészségvédelme érdekében végül a többség a halasztás mellett döntött. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy a pótlásra mikor lesz lehetőség, igyekszünk a lehető leghamarabbi, biztonságos időpontban sort keríteni erre – mondta lapunknak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke.

Sok felvételizőnek hiányozhat majd a pluszpont
Fotó: Teknős Miklós

Hasonló sors vár a pedagógusok minősítési eljárásaira, melyeknek egy része biztosan csúszik. Az Oktatási Hivatal tegnap közölte: döntöttek arról, hogy a márciusban és áprilisban tervezett tanfelügyeleti, pedagógusminősítési és auditlátogatásokat felfüggesztik, valamint a személyes kapcsolattartáson alapuló szaktanácsadói eseményeket is törlik. Ezeket leghamarabb ősszel szervezik meg újra. Az intézkedés ugyanakkor nem érinti a kutatótanár fokozatot célzó minősítési eljárásokat.

Az oktatásban bevezetett digitális munkarend megvalósításához közben továbbra is folyamatosan érkeznek a támogatások: a KórházSuli Alapítvány a Bethesda Gyermekkórház együttműködésével megszervezte az egészségügyben dolgozók gyermekeinek online oktatását. Lapunkkal közölték: néhány óra alatt több mint száz önkéntes egyetemista jelentkezett, akik a főbb tárgyakból virtuális tanórákat tartanak. A KórházSuli egyébként már hat éve oktatja a tartós betegség miatt kórházi vagy otthoni ápolásra szo­ruló gyerekeket is.

Kiderült az is: nem a közmédia M5 csatornája lesz az egyetlen „iskolatévé”, tegnap a Spektrum is bejelentette, hogy műsorra tűzi és az interneten is elérhetővé teszi az oktatási célú saját gyártású műsorait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.