Schanda Tamás kiemelte: a nyolcadikos diákoknak és családjuknak fontos döntést kell meghozniuk a következő napokban. Rámutatott:

Egy életre megtanulta a díler, hogy szabályosan kell közlekedni
A rendőrök jól választották meg, hogy kit üldöznek.
Schanda Tamás kiemelte: a nyolcadikos diákoknak és családjuknak fontos döntést kell meghozniuk a következő napokban. Rámutatott:
a kormány célja, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez pedig egyértelműen jó választás lehet a megújult szakképzés.
A gazdaság-újraindítási akcióterv 172 milliárd forinttal támogatja a rendszer egyetemi továbbtanulást megkönnyítő tartalom- és eszközfejlesztését – jelezte a parlamenti államtitkár.
Megjegyezte:
sokan még nem tudják ennyi idős korukban, hogy felnőttként mivel is szeretnének foglalkozni, ezért a szakképzési rendszert úgy alakították ki, hogy a diákoknak először csak ágazatot kelljen választaniuk.
Így egy alapozó képzés után, már bővebb ismeretek birtokában, sokkal átgondoltabban dönthetnek egy konkrét szakma mellett. Az ötéves, érettségit is adó technikumokban két, a hároméves szakképzőkben egy év után történik a szakmaválasztás – fejtette ki Schanda Tamás.
Aláhúzta: a megújult rendszer azoknak is rendkívül előnyös lehetőséget kínál, akik már nyolcadikos korukban tudják, hogy az érettségi után mit szeretnének tanulni. Az oklevelestechnikus-képzésben a diákok a technikum és egy felsőoktatási intézmény által közösen kidolgozott, emelt szintű szakmai program alapján végzik el a középiskolát. Ezután automatikusan folytathatják a tanulmányaikat az adott felsőoktatási intézményben, ahol ráadásul rövidebb idő alatt végezhetnek, mint a gimnáziumból érkezett társaik. A szakirányú továbbtanulás esetén előnyt jelent a felvételin az is, ha valaki a mérnökképzés előszobájának tekinthető technikumból érkezik – ismertette.
Schanda Tamás kitért arra is:
azoknak, akik a lehető leghamarabb – akár érettségi nélkül is – szeretnének munkába állni, a szakképző iskola a lehető legjobb választás, hiszen három év alatt minden szükséges ismeretet megszerezhetnek ezekben az intézményekben.
Kiemelte: a megújult szakképzési rendszerben – ettől a tanévtől kezdve, felmenő rendszerben – ösztöndíjat és munkabért is kapnak a diákok. Az oktatók bére is emelkedett: tavaly nyártól kezdve átlagosan mintegy 30 százalékkal. A gazdaság-újraindítási akciótervben az egyetemek fejlesztésére szánt több mint 1500 milliárd forint mintegy tizede a felsőoktatás és a technikumi rendszer közötti átmenet erősítésében hasznosul – sorolta Schanda Tamás.
A rendőrök jól választották meg, hogy kit üldöznek.
A „legnépszerűbb” márkák is kiderültek.
A baloldal vezéréből néhány hónap alatt egy politikai túlélésért küzdő párt elnökévé süllyedt egykori miniszterelnök nem látott más kiutat, mint hogy bedobja a törölközőt.
Sokak szerint ez kémkedés, a Google állítja, csak segíteni akar.
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát
A karosszékében találták holtan a magyar úszópápát: halálos tévedés áldozata lett Széchy Tamás
Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével
A hasi zsír eltüntetése: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban
Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
Marozsán Fábián nagy bravúrja után Djokovics-verő tinédzser ellen játszik
Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros
Hárman feljuthatnak, kilencen kieshetnek – mi várható még az NB II-ben?
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Trump így reagált az orosz elnök javaslatára
A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból
A rendőrök jól választották meg, hogy kit üldöznek.
A „legnépszerűbb” márkák is kiderültek.
A baloldal vezéréből néhány hónap alatt egy politikai túlélésért küzdő párt elnökévé süllyedt egykori miniszterelnök nem látott más kiutat, mint hogy bedobja a törölközőt.
Sokak szerint ez kémkedés, a Google állítja, csak segíteni akar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.