Göncz Árpád négy éve, 2015. október 6-án hunyt el.

Telefonozott az úszómester, miközben vízbe fulladt a hatéves kislány a Palatinuson
Megszólt egy szemtanú.
Göncz Árpád négy éve, 2015. október 6-án hunyt el.
Emlékét számos hely őrzi az országban: Budapest III. kerületében, egykori lakhelyén, a Bécsi úti házon emléktábla; az Óbudai Egyetem parkban a Göncz Árpád Baráti Kör által ültetett fa és Jovánovics György róla készített mellszobra; a XIII. kerületben a Göncz Árpád Városközpont és Erős Apolka szobra; Budaörsön a Göncz Árpád utca; Százhalombattán a Göncz Árpád tér; Szegeden az egyetem parkjában a Göncz Árpád sétány; Komlón a város díszpolgárainak fasorában a közelmúltban ültetett fa és emléktábla „bizonyítja, az ország, az emberek nem felejtik a Magyar Köztársaság egykori elnökét” – olvasható az alapítvány közleményében.
Göncz Árpádot 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője. Az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. Az MDF és az SZDSZ megegyezése alapján választotta a parlament öt évre a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották.
Megszólt egy szemtanú.
Kiskorú meleg fiú szerelmi élete, dragshow, könyvbemutató – többek között ezek a programok várják majd közpénzből a Pride közönségét.
A mai hidegfront átmeneti lehűlést okoz, majd újra melegedésre számíthatunk.
Megalázó kifejezésekkel véleményezték a Tisza Párt szimpatizánsait és önkénteseit a nyilvánosságra került titkos adatbázis kezelői.
Orbán Viktor: A kormány megvédi Magyarországot az energiaárak emelkedésétől
Pont olyan hidegvérű, mint Szoboszlai, Dániában csodálják, de ő magyar akart lenni
Szedd magad sárgabarack 2025: itt az országos lista!
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Három csillagjegynek hoz örök szerelmet a nyári, perzselő kánikula − Te köztük vagy?
Európában is páratlan hadiipari óriáscég születik Magyarországon: ez még csak a kezdet
A VAR sem mentette meg a Real Madridot az óriási égéstől Xabi Alonso első meccsén
Évekig nem focizhat a Chelsea 100 milliós játékosa
Lamine Yamal körül áll a bál, mert egy 13 évvel idősebb influenszerrel ment nyaralni
Menczer Tamás: Friss hír, most figyelj! + videó
Xabi Alonso meglepő módon reagált a Real Madrid botlására
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Megszólt egy szemtanú.
Kiskorú meleg fiú szerelmi élete, dragshow, könyvbemutató – többek között ezek a programok várják majd közpénzből a Pride közönségét.
A mai hidegfront átmeneti lehűlést okoz, majd újra melegedésre számíthatunk.
Megalázó kifejezésekkel véleményezték a Tisza Párt szimpatizánsait és önkénteseit a nyilvánosságra került titkos adatbázis kezelői.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.