„Van egy titkom” – így kezdődik a legtöbb történet, amikor egy gyermek feltárja, mi történt vele – árulta el lapunknak Gulyás Piroska rendőr főtörzsőrmester, gyermekvédelmi szaknyomozó, aki kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények felderítését segíti a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál. A nyomozónő szerint nem a pedofil bűncselekmények száma nőtt az utóbbi időkben, hanem a látencia csökkent, vagyis a titkolt történetek végre utat találtak a hatóságok felé.
A gyermek vallomása térkép a bizonyítékhoz
– Egy kislány épp az édesapjával utazott a vonaton, amikor kiderült a borzalom – idéz fel a szakember egy korábbi ügyet. A szülők már elváltak, az édesapa a kislányával töltötte a hétvégét. A gyerek hiába kérlelte, adja meg a telefonja kódját, az apa azt felelte, ez az ő titka. Erre a kislánynak eszébe jutott, hogy neki is van egy titka. Alkut ajánlott az apukájának: ha elmondja az ő titkát, ő is elmondja az övét. Az apa így tudta meg, hogy a kislány nevelőapja mindenféle szexuális dolgot végzett és végeztetett vele.
Az édesapa azonnal a rendőrségre ment, ahol a hatéves gyermeket is kihallgatták. A kislány részletesen beszámolt az abúzusokról, még a szexuális segédeszközt is megnevezte.
– A vallomás térképként vezetett el a bizonyítékokhoz, amikor kimentem a helyszínre, pontosan ott találtam meg ezt az eszközt, és pontosan úgy nézett ki, ahol és ahogy a vallomásban szerepelt – árulja el a nyomozó. Megjegyzi, az esetek többségében a család pontosan tudja, mi történik otthon a négy fal között, mégsem tesznek semmit, mi több, sok anya válik bűntárssá.

– Amikor megkérdeztem a gyermeket, hogy anya tudott-e erről, azt felelte, egyszer tudott róla, egyszer nem. Kiderült, hogy az anya rájuk nyitotta az ajtót és látta, hogy mi történik. Egy veszekedésen kívül azonban mégsem történt semmi. A kislány szó szerint úgy fogalmazott, hogy egy ideig békén hagyta őt a nevelőapa,
amíg anya el nem felejtette azt, amit látott
– mesélte el Gulyás Piroska. Az anya később végig tagadta a történteket és azt állította, csupán a volt férje próbál viszályt kelteni, a kislány pedig „összevissza beszél”. Azt is letagadta, hogy valaha látott volna bármit is, a kislánya helyett pedig mindvégig a párját védelmezte. Gulyás Piroska azért megsúgja, sem a nevelőapa, sem az édesanya nem volt ártatlan. Utóbbi még a hazugságvizsgálón is megbukott, végül ez segített neki eszébe juttatni, mit is látott.