Gyermekeket ábrázoló pornográf videófelvételeket osztott meg, két év börtönbüntetésre ítélték
Felfüggesztett börtönre ítélték a perverz férfit.
Felfüggesztett börtönre ítélték a perverz férfit.

Gulyás Piroska gyermekvédelmi szaknyomozóval beszélgettünk.

A férfi apja a halálos ágyán ígértette meg a művésszel, hogy figyel majd a fiára.

Hamarosan bíróság elé áll a fiatal férfi.

Elrendelték a férfi letartóztatását, ám a végzés nem végleges.

Fel kell emelni a beleegyezési korhatárt a serdülőkorú fiatalok védelmében!

A pedagógus ellen vádat emeltek.

Az idős háziorvosra kiszabott büntetést tovább súlyosbította a járási ügyészség.

Már az eddigi szigorításoknak köszönhetően is ma már nyolcszor annyi pedofil van börtönben, mint 2010-ben.

A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt a férfival szemben, aki tisztában volt vele, hogy mit tesz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.

Brüsszel vezetői eközben azzal áltatják a háborús pszichózisban lévő Európát, hogy Putyin legyőzhető.

Rekordot döntött az orosz LNG-export Kínába: Moszkva Katar mögé, Ausztrália elé ugrott.

Érdemi könnyítések is érkeznek jövőre.

Toniszlav Jordanov a saját térfeléről vette be a debreceniek kapuját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.