A jog és az erkölcs rendkívül komplex viszonyrendszere több évezrede foglalkoztatja a jogtudósokat, szociológusokat, politológusokat és filozófusokat. Az eddig felhalmozott tudáskincs gyarapítói jellemzően egyetértettek abban a józan paraszti ésszel is belátható alapigazságban, egy politikai rendszer stabilitása összefügg azzal, hogy a jog mennyire harmonizál az adott társadalom konszenzuálisnak mondható erkölcsi normáival.
A diszharmónia keletkezésének alapesete, amikor egy idegen hatalom a leigázott közösség életérzésével, történelmi hagyományaival, közfelfogásával, értékrendjével és ezeket nagymértékben leképező erkölcsi normarendszerével ellentétes jogrendszert oktrojál egy társadalomra.
Ez értelemszerűen nagymértékű instabilitással jár, hacsak nem sikerül az elnyomó hatalomnak magához hasonítania, asszimilálnia a szóban forgó kollektívum közfelfogását. A Bach-korszak ideáltipikus példáját adja e modellnek, nem véletlenül követte a csaknem két évtizedes brutális politikai és jogi elnyomást a kiegyezés józan kompromisszuma.
Napjainkban hasonló törekvéseknek lehetünk tanúi a globális világhatalom részéről.
A „woke-progressziónak” nevezett, de valójában a progressziónak a fordítottját megjelenítő, az emberiség legsötétebb korszakait idéző eszközökkel operáló hatalmi centrum arra tesz kísérletet, hogy átformálja a már leigázott, illetve leigázni kívánt közösségek öntudatát, világszemléletét, erkölcsi normáit, igazságról és igazságosságról alkotott elképzeléseit, mindemellett evidens célja, hogy átprogramozza mindenütt a jogrendszert is.
A globális háttérhatalom sikeresélyét növelő tényező, hogy esetünkben a tudatmanipuláció célpontja a Kádár-korszak által preformált és a ballib média által máig negatívan befolyásolt közösség, amelynek részeként elképesztő módon feldúsultak a kollaboránsok. (A minap hallhattuk a baloldal legutóbbi bukott messiásától, hogy a „globalista sajtó” kifejezés „fideszes agymosás”. De számtalan más példa említhető arra, hogy miként igyekeznek a globalista vektorok lehetetlenné tenni még a problémák megnevezését és megtárgyalását is. Ez a technika jól működött a kilencvenes években, amikor csaknem totális médiahatalma volt a hazai komprádor elitnek, mára a helyzet valamennyire kiegyensúlyozódott).